Kétezer éves rituális fürdőt fedeztek fel egy ház nappalija alatt

Kétezer éves rituális fürdőt, mikvét fedeztek fel egy magánház nappalija alatt Jeruzsálem közelében, Ein Kerem faluban. A Kr.u. 1. században épült mikvét akkor fedezték fel, amikor a családi ház nappalijának tatarozásakor felszedték a padlózatot és alatta feltűnt a fából ácsolt ajtó. Az 1,8 méter mélységen a sziklába vájt helyiség hossza 3,5 méter, szélessége 2,4 méter, falait a vallási előírásoknak megfelelően gondosan bevakolták, a nagyméretű medencébe kőlépcsők vezetnek.

Kétezer éves rituális fürdő

Kétezer éves rituális fürdő

A fürdőben a Második Templom időszakában általánosan elterjedt kőedények töredékeit fedezték fel, amelyeket azért használtak, mivel a kő nem szennyeződik, így megfelel a vallási tisztasági előírásoknak A leletek között szerepelnek Kr.u. 1. századi cserépedények, egy tűzvész nyomai pedig arra engednek következtetni, hogy a fürdő a nagy zsidó felkelést (66-70) követő leszámolás során semmisülhetett meg, amikor a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet és a Második Templomot.

Kétezer éves rituális fürdő

Kétezer éves rituális fürdő

Mint Amit Reem jeruzsálemi kerületi régész kiemelte, nagyon kevés lelet kerül elő a Második Templom idejéből, a Kr.e. 516 és Kr.u. 70 közötti időszakból. Ráadásul úgy tartják, hogy Ein Keremben élt Zakariás és Erzsébet. Itt látogatta meg Mária várandós nagynénjét, Erzsébetet és itt adott életet Erzsébet fiának, Keresztelő Szent Jánosnak. “Ez a lelet újabb bizonyítékkal látszik alátámasztani azt a feltételezést, hogy a Második Templom idején Ein Kerem térségében egy zsidó település állt” – emelte ki Amit Reem.

Kétezer éves rituális fürdő

Forrás: MTI, Izraeli Régészeti Hivatal


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!