Akár két évig is szükség lehet a közösségi távolságtartásra

Szakaszosan és különböző intenzitással muszáj fenntartani, hogy ne törjön ki ismét a járvány, viszont a túlzott társadalmi távolságtartás is káros lehet a Harvard kutatói szerint.

Akár 2022-ig is szükség lehet a közösségi távolságtartásra – állítja a Science című folyóiratban megjelent tanulmányában az amerikai Harvard Egyetem egyik tudóscsoportja. A járványügyi szakemberekből, biológusokból, orvosokból álló csoport videokonferencián is ismertette kutatási eredményeit, amelyek szerint szakaszosan és különböző intenzitással, de továbbra is szükség lesz a közösségi távolságtartásra annak érdekében, hogy ne törjön ki ismét az új típusú koronavírus járványa.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az új típusú koronavírus egyelőre ismeretlen, de biztos, hogy hosszú ideig nem tűnik el.

Gyógyszerek és hatékony kezelés hiányában a „közösségi távolságtartásra kétségtelenül szükség lesz” – mondta a videókonferencián Stephen Kissler biokémikus és matematikus. A távolságtartást akkor lehet majd mellőzni, amikor felfedezték a hatékony kezelési módszereket vagy a megfelelő védőoltást. Addig a járvány fellángolásának elkerülésére – változó helyeken és változó időtartammal – muszáj lesz fenntartani ezt a gyakorlatot.

Hevesebben és pusztítóbban térhet vissza

A távolságtartás felfüggesztése közötti időszakokban a koronavírus-járvány egyre hevesebben és pusztítóbban lángol fel, egyre szélesebb körben – köztük egészen fiatalok közül is – szedi majd áldozatait – mondta Marc Lipsitch járványügyi szakember. Ez azonban a szakember szerint lehetővé teheti a népesség csoportimmunitásának vagy a kollektív immunitásnak a kialakulását is. A tudósok arra is felhívták a figyelmet, hogy a túlzó közösségi távolságtartás káros is lehet, mert megakadályozza a kollektív immunitás kialakulását.

A tudósok modellezték a mostani járványt. Abból a feltételezésből indultak ki, hogy ez is idényjellegű, mint a koronavírus többi fajtája által okozott vagy akár az egyszerű influenza. Csakhogy a szimulációs kísérleteknél kiderült a többi között az is, hogy az új típusú koronavírusnak, a SARS-Cov-2-nek több ismeretlen jellemzője van. Így például még nem sikerült megállapítani, hogy az egyszer már felgyógyult betegnél kialakul-e immunitás, és ha igen, mennyi ideig tart.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!