Sok tanár van aki igazán elkötelezett a munkája iránt és sokszor előfordul, hogy nem éppen hagyományos módszerekkel dobják fel az óráikat vagy éppen szívesen csempésznek egy kis jókedvet az iskola falai közé, hogy a tanulás mellett egy kicsit szórakoztassák is diákjaikat. A most következő képeken látványos kísérleteket, jelmezbe öltözött, viccelődő vagy éppen gördeszkázó tanárokat láthatunk.
Látványos kísérletek kémiaórán.

Pizsamában tiltakozik egy tanár a reggel 7-kor kezdődő záróvizsgák ellen.

Gördeszkával gyorsabb.

Tanárok, akik mindig kreatív képekkel dobják fel az évkönyvet.


És aki 40 éve ugyanolyan ruhában szerepel a tablóképeken.

Történelemtanár tablóképe

Tanárok, akik rajzokkal is készül a diákjainak.


Így reagált egy gimnáziumi tanár amikor az egyik diákja elaludt az óráján.

Fizika óra, másképp.


Mit iszik a tanár? A diákok könnyeit.

Egy jótékonysági akció során egy iskolaigazgató hagyta magát kiragasztani a falra. Bárki vehetett ragasztószalagot 1 dollárért és beszállhatott a ragasztásba.

Matematika tanár a nemzetközi π-napon (pi).

Egy tanárnő az iskolába tartva talált rá egy kidobott kiscicára, vele érkezett az órára.

A legjobb jelmezek nyertesei












![Varázslatos felvételek a Yosemite Nemzeti Parkról [4K felbontású videó]](https://www.erdekesvilag.hu/wp-content/uploads/2014/06/yosemite_valley-300x194.jpg)














