Havi cikkek: május 2016

A világ nagyobbik, ismeretlen részéhez adhat kulcsot az ötödik kölcsönhatás felfedezése

A világ nagyobbik, eddig feltáratlan, láthatatlan részéhez adhat kulcsot az ötödik kölcsönhatás felfedezése - mondta el Krasznahorkay Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének (MTA Atomki) kutatási projektjét vezető atomfizikus. A világegyetem anyagának csak öt százalékát ismerjük, 1897-ben történt az első olyan felfedezés, az elekt...

A Széchenyi fürdő nyerte az év legjobb nemzetközi gyógyfürdője díjat

A Széchenyi fürdő nyerte Az év legjobb nemzetközi gyógyfürdője díjat a Nemzetközi Orvosi Utazási Társaság Lapja (International Medical Travel Journal) 2016. évi egészségturisztikai díjainak átadóján - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel. Fotó: Széchenyi Gyógyfürdő A független, nemzetközi zsűri által, 21 kategóriában megítélt díja...

Halak nyelvén élősködik a parazita rák

A Cymothoa exigua egy olyan parazita rák, amely egyes halfajok nyelvén élősködik. Az élősködő a kopoltyúnyíláson át hatol be a halak szájüregébe, majd első három pár lábával a nyelv tövéhez rögzíti magát, és addig szívja belőle a vért, amíg az teljesen el nem sorvad. Ezt követően teljesen átveszi a nyelv funkcióját és a hal táplálékának egy részét elfog...

Több ezer gyerekmunkás dolgozik az indonéziai dohányültetvényeken

A Human Rights Watch (HRW) nevű jogvédő csoport nemrég közzétett jelentése szerint több ezer gyerekmunkás dolgozik indonéziai dohányültetvényeken az egészségükre veszélyes körülmények között. Habár az indonéz törvények szerint tizennyolc év alattiakat tilos veszélyes iparágakban alkalmazni, a HRW több tucatnyi esetet sorolt fel jelentésében, amikor kisk...

Műalkotásnak hitték a látogatók a múzeum padlóján hagyott szemüveget

Igencsak megtréfált néhány művészetkedvelőt két amerikai diák a San Francisco-i Modern Művészetek Múzeumában: a két fiú ugyanis lerakott egy szemüveget az egyik kiállítóterem padlójára, amivel igen sok látogatót sikerült átverniük, ugyanis többen kiállítási tárgynak nézték az okulárét. A múzeum több látogatója megállt a műtárgynak hitt szemüveg előtt és...

Elképesztő felfedezés – eddig ismeretlen erőt találtak magyar fizikusok

Amerikai fizikusok szerint eddig ismeretlen erőt találtak a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének (MTA Atomki) fizikusai - olvasható az MTI-nek küldött közleményben. A Nature elnevezésű, neves tudományos lap portálján szerdán közzétett cikk szerint nagyon különleges dolgot fedezhettek fel Debrecenben: a természet ötödik alapvető kölcsönha...

Egy kutya lett az útitársa a férfinek, aki három éve kajakozik a Földközi-tengeren

Elképesztő kalandba vágott bele 3 évvel ezelőtt a spanyol Sergi Basoli, aki eldöntötte, hogy világot fog látni és eljut a Földközi-tenger országaiba, méghozzá kajakkal. A férfi a környezetszennyezésre, illetve a tengerek és óceánok élővilágának védelmére is szeretné felhívni a figyelmet a nem mindennapi utazással. Basoli 2013-ban indult el Barcelonáb...

Egy évtizede nem tapasztalt közelségbe kerül a Földhöz a Mars

Tizenegy éve nem tapasztalt közelségbe kerül a Földhöz a Mars május 30-án, így szabad szemmel is látható lesz a déli égbolton. "Kézi távcsővel természetesen jobb képet kaphatunk a vörös bolygóról, mely hétfőn 'csak' 76 millió kilométerre halad el mellettünk. Este tíz óra és éjfél körül lesz érdemes az égbolt déli-délkeleti részét figyelni. Amerre a Hold...

Életre szóló barátság szövődött a cica és a szakállas agáma között

Különleges barátság szövődött Baby, a fehér macska és Charles, a szakállas agáma között. A szokatlan páros mindent együtt csinál és imádnak összebújva szundikálni. Ez a nem mindennapi barátság is bizonyítja, hogy a szeretet nem ismer határokat. A gazdájuk először aggódott amiatt, hogy a két állat hogyan fogadja majd egymást, de meglepő módon a hüllő és ...

A világ leghosszabb pizzáját készítették el Nápolyban

A világ leghosszabb, csaknem két kilométeres pizzáját készítették el Nápolyban, az új rekordot a Guinness is hitelesítette. A világ minden tájáról 250 pizzaszakács sürgött-forgott az olaszországi nagyváros tengerparti sétányán felállított 2 kilométeres asztal mellett. A 2000 kiló lisztből, az 1600 kiló paradicsomból, a 2000 kiló mozzarellából, a 200 lit...

AJÁNLÓ

kelly clarkson and ozempic dr oz perspective on losing weight keto gummies 2024 warning keto gummies shark tank show reviews walmart kelly clarkson keto pill revelation acv s role in her weight loss shark tank keto acv gummies scam reviews and customer support real and honest ketosophy acv keto gummies reviews does ketosophy acv keto gummies really works honest review new keto acv gummies reviews alert 2024 does keto acv gummies work be careful proton keto acv gummies reviews my honest opinion updated they won t tell you before getting it x10 boost keto acv gummies scam reviews no celebrities ever endorsed keto weight loss gummies dr oz diet kelly clarkson approach to weight loss