Havi cikkek: március 2016
2018-ban indul a NASA új, a bolygó belsejét kutató Mars-missziója
Az Amerikai Űrkutatási Hivatal 2018-ra tervezi következő, a bolygó belsejét kutató Mars-misszióját, amely az eredeti tervek szerint ebben a hónapban indult volna, de egy műszaki hiba miatt késedelmet szenvedett. Az új időpontot szerdán jelentette be a NASA. Eszerint az InSight nevű Mars-kutató robot várhatóan 2018. május 5-én indul útjára, és előrelátha...
Kétezer kilométernél is többet repülhet megállás nélkül egy aprócska kolibri
Több mint kétezer kilométert is képesek repülni megállás nélkül az apró, tíz centiméternél is kisebb és három grammos tüzestorkú kolibrik. Amerikai ornitológusok a telelőhelyükre tartó madarak repülését figyelték meg. A tüzestorkú kolibri (Archilochus colubris) augusztus végén indul el az Egyesült Államok keleti részéből Közép-Amerikába. Az átlagban 62 ...
Megdöbbentő képek leplezik le az indonéziai elmegyógyintézetek borzalmait
Andrea Star Reese fotós 2011 és 2012 között beutazta Indonéziát, hogy felkutassa az ország elmegyógyintézeteit, azért hogy dokumentálja az ott zajló borzalmakat és megdöbbentő fotóival felhívja a világ figyelmét arra, hogy milyen embertelen körülmények között élnek a mentális betegségekkel küzdők az országban. A fotós szeretné ha végre gyökeres változás...
Szerető gazdira lelt a felemás arcú, vak cica
Amikor Sandra Coudray meglátott egy képet az egyik francia menhely Facebook-oldalán Jasmine-ről, a gazdit kereső vak cicáról, azonnal eldöntötte, hogy magához veszi a különleges macskát. “Azonnal elrabolta a szívemet ahogy megláttam, rögtön magamhoz akartam venni. Tudtam, hogy nem lát, de korábban volt egy macskám, aki idős korára megvakult, ezért tudta...
Új látványosságokkal várja a látogatókat a Mini Magyarország
Kilenc új látványossággal várja a látogatókat az idei szezonban a Mini Magyarország. Az eddigi közel félszáz maketthez a Felvidék legszebb épületeinek kicsinyített másai csatlakoznak, közöttük a krasznahorkai várral és a Magyar Szentek templomával.
Tavaly 77 ezren látogattak el Szarvasra, hogy részt vegyenek egy mini országjáráson, és megcsodálják az...
Milliókat talált új lakásában, a kandalló alatt egy norvég férfi, de nem tartotta meg a pénzt
Becsületességéért ünneplik a norvég ingatlanbrókert, aki csaknem 350 ezer koronát (12 millió forintot) talált a kandalló alá rejtve új lakásában, és ahelyett, hogy megtartotta volna, jótékony célra ajánlotta fel. Vemund Thorkildsen két hete találta meg az eldugott pénzt, amikor épp egy barátjának mutatta meg új oslói lakását. Szerették volna kipróbálni,...
Megható barátság – mindennap sétálni viszi vak barátját a kerekesszékes kutya
Különleges barátság köt össze két sérült kutyát, akik egy hihetetlenül imádnivaló, és elválaszthatatlan párost alkotnak. A két kutya együtt jár kirándulni és felfedezni a környéket, annak ellenére, hogy Holly csak kerekesszékkel tud közlekedni, Susie pedig elveszítette a látást és alig hall. Susie ennek ellenére épp úgy vágyik a kalandokra, mint korábba...
Emberszerű, érzelmeket felismerő robot vigyázhat az idős betegekre
A szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem fejlesztette ki az emberszerű robotok új típusát képviselő Nadine nevű robotot, amely a fejlesztői reményei szerint nemsokára személyi asszisztensként vagy idősgondozóként dolgozhat majd. A robot képes a körülötte lévő emberek érzéseit felismerni illetve a szoftvere lehetővé teszi, hogy többféle érzelmet kifejezzen é...
Baktériumokkal világítaná meg a városokat egy francia cég
Baktériumok segítségével világítaná meg a köztereket, üzleteket, később pedig akár egész városrészeket egy francia startup vállalkozás, a Glowee. A világítás forradalmasításon dolgozó cég a biolumineszcens képességgel rendelkező Aliivibrio fischeri baktérium segítségével valósítaná meg ötletét.
Az Aliivibrio fischeri (nem fertőző és nem mérgező) bakt...
Tűzoltó lett a kölyökkorában súlyosan megégett kutyából
Ma már a tűzoltóknak segít Jake, a Dél-Karolinában élő imádnivaló tűzoltókutya, aki kölyökkorában súlyos égési sérüléseket szenvedett. Jake csak néhány hetes kiskutya volt, amikor kigyulladt az otthonául szolgáló melléképület. Az aprócska kutya súlyosan megsérült, testének 75 százaléka megégett. A kiskutyát Bill Lindler tűzoltó hozta ki a tűzből és ment...