Nicaragua-csatorna: a Panama-csatorna riválisát építené meg egy kínai cég

Nicaragua elfogadta azt az ajánlatot, amelyet egy hongkongi székhelyű kínai cég tett egy óceánközi csatorna megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére, esetleges megépítésére és 50 évre szóló koncessziós üzemeltetésére. Az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő nicaraguai csatorna ötlete nem új. Ez felmerült a a pénzügyi visszaélések miatt fogalommá vált Panama-csatorna száz évvel ezelőtti megépítése előtt is. A 130 ezer négyzetkilométeres, 6 milliós országban fekszik Latin-Amerika legnagyobb tava, a Nicaragua-tó, amely nyolcezer négyzetkilométeres – a Balatonnál tizenhatszor nagyobb – felülete révén megkönnyítené a csatorna építését. A Karib-tengert a Csendes-óceánnal összekötő, Nicaragua közepén keresztülfutó csatornára vonatkozó ajánlatot a parlament nagyon gyors eljárásban hagyta jóvá, és tagjainak nagy többsége támogatta. A tervre ugyanakkor kétkedően tekint sok hajózási szakember, a környezetvédőkből pedig aggodalmat vált ki. A gyanakvás egyik oka, hogy a Hong Kong Nicaragua Canal Development Investment (HKND) csoportnak eddig feltehetőleg csak a távközlésben van kivitelezési tapasztalata. A kivitelezés összköltségét egyes becslők 40 milliárd dollárra teszik, aminek fedezéséhez nemzetközi befektetőket kellene bevonni. Az összeg Nicaragua éves GDP-jének másfélszeresét teszi ki. A parlamentben a Daniel Ortega elnök vezette baloldali Sandinista Front rendelkezik többséggel. Ortega hívei azt állítják, hogy a Panama-csatornának konkurenciát támasztó vízi út megépítésével a térség legszegényebb államának évszázados álma valósulna meg. Több tízezer állást teremtenének és gazdasági növekedést indítanának el, amely csökkentené a lemaradást Panamához képest.

Nicaragua-csatorna

Nicaragua-csatorna

Környezetvédők szerint ugyanakkor a csatorna megépítése tönkre fogja tenni a Nicaragua-tó vizét és élővilágát, az édesvíz beszennyezésével pedig elveszne az ország egyik fő víznyerőhelye. Hajózási szakértők szerint ráadásul nem lenne elegendő hajó, mely kihasználná az útvonalat. Emellett pedig a globális gazdasági lassulás következtében kevesebb konténerszállító hajó használja a hajózási útvonalakat, illetve a felmelegedéssel megnyíló útvonalak is alternatívákat kínálnak a teherszállító hajók számára. Egyesek szerint azonban a gazdasági szempontok nem játszanak szerepet, Kína pusztán globális hegemóniáját igyekszik így is növelni. Latin-Amerikában mellesleg nem ez az első hatalmas kínai bevásárlás: márciusban Ecuador 8,1 millió hektárnyi amazóniai őserdejéből 3 millió hektárt eladott kínai olajvállalatoknak.

Nicaragua-csatorna

Nicaragua-csatorna

Forrás:MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!