Játékok hihetetlen befejezéssel

Van elég sok olyan konzolos, számítógépes játék, amelynek nincs egyértelmű befejezése, tehát mondjuk csak különböző térképeken vagy pályákon játszunk. Viszont vannak lineáris történetvezetéssel bíró játékok, amelyben egy végső cél felé hajtunk. Sok esetben eléggé ismert, hogy mi is lesz a vége, de van néhány olyan játék, amely kifejezetten meglepő befejezéssel zárult, és ha nem is mindig az volt a meglepetés, ami történt, a grafikai lebonyolítás teljesen megdöbbentő volt. Különös figyelmet szeretnénk fordítani a következőkre Megaslot kaszinó alkalmas azok számára, akik szórakozni és pénzt keresni akarnak.  A következőkben megmutatunk néhány olyan játékot, amelynek teljesen sokkoló volt a végjátéka.

God of War

Ez egy 2018-as játék, amely a skandináv mitológia egyik kevésbé ismert szálába kóstolhattunk bele és amely játék egyébként a PS4 történetének egyik legsikeresebbike lett.  Ami nagyon jó volt a játék lezárásában, az a tény, hogy nem volt egyértelmű a befejezés. A fő szál lezárása után simán ki is léphettünk és lezárhattuk a játékot, vagy még plusz feladatokat is megcsinálhattunk. Ha viszont úgy döntöttünk, hogy lezárjuk a játékot, akkor tényleg a kilépésnél besötétül minden és már fel is állhatunk a kanapéról.

Ekkor azonban megjelenik Thor, a mennydörgés istene. Teljes valójában megcsodálhatjuk a hatalmas istenséget, miközben azon játékosok, akik azt hitték, hogy itt a vége, lemaradhattak Thor megjelenéséről. Pontosan ezért érdemes minden játéknál és filmnél ott maradni a végéig.

Heavy Rain

Ezt a játékot nem sokan ismerik Magyarországon, főleg azért nem, mert egy elég szűk réteghez szóló brutális horrorjátékról van szó, sokkal sötétebb, mint anno a legendás Manhunt volt. Egy gyilkos után kell a játékban nyomoznunk, elég nyomasztó hangulatban. A játék befejezése szempontjából az az igazán érdekes, hogy hétféle befejezés lehetséges, de ezek közül a többség csak egyet-kettőt fog megismerni. És a lehetséges befejezések között vannak nagyon komorak is.

Van például egy olyan lezárás, amelyben nem járunk sikerrel a nyomozásban és ezért a fő karaktert gyanúsítják meg a gyilkosságokkal és le is tartóztatják. Azzal zárul a játék ebben a lezárásban, hogy az általunk alakított karakter konkrétan megöli magát.

Chrono Trigger

Jöjjön megint egy olyan játék, ami talán kevesek számára ismert Magyarországon, főleg azért, mert ez is egy bizonyos réteget szólít meg. Pedig nem kellene így lennie, hiszen olyan készítők állnak mögötte, mint a Dragon Ball Z vagy a Final Fantasy projektek résztvevői. Ez alapvetően egy kitűnő RPG még több évtizeddel ezelőttről sok különféle lehetséges befejezéssel. Van köztük easter egg jellegű, de akár a normál befejezési vonalon is mozoghatunk.

Ez a játék azért nem üti meg a mai mércénket, hiszen felülnézetes, aranyos japán grafikás szerepjáték, így hiába mondják rá sok helyen azt, hogy minden idők egyik legjobbja, azért ezzel bőven vitába lehet szállni. És hát még azért sem lóg ki a sorból felfelé, mert többféle befejezése van, hasonló a helyzet a legtöbb nagy RPG-vel, amelyekben attól függ a befejezés, hogy éppenséggel melyik karakterrel álltunk neki.

Baldur’s Gate II

Hogy ráfűzzünk az előbb említettekre, jöjjön a Baldur’s Gate II: Throne of Bhaal , amelyben 12 különböző 3D animált videós jelenettel szembesülhetünk, ráadásul ezek közül hármat már láthattunk korábbi játékokban. Befejezés szempontjából négy különféle befejezés lehetséges, négy videót különféle játék átvezető célokra használnak, egy a bevezető és három területbemutató videó is van. És a játék is négyféleképpen fejezhető be, ahogy a négy különféle videó is mutatja.

A befejező videókban egyébként egy narrátor röviden elmeséli, hogy a karakterünk milyen sorsot él majd meg a kaland után. Érdekesség, hogy nem magától a karaktertől, hanem a beállítottságától függ az, hogy milyen befejezésre számíthatunk.

Silent Hill 2

Ha már különféle befejezések, akkor a legendás Silent Hill sem éppen egyszerű befejezéssel zárul. Minden egyes Silent Hill játéknak egyedisége az, hogy voltak bennük easter eggek és alternatív befejezések is, a Silent Hill 2-ben például kiderül, hogy az egész történet valójában csak egy játék és nem a valóság. Pont, mint a Lostban, amikor kiderül, hogy az egész csak álom volt. A Silent Hill befejezésekről tudni kell azonban, hogy csak úgy nem lehet minden alternatív befejezést előidézni, ehhez speciális dolgokat kell megtennünk.

Sacred 2: Fallen Angel

Ez a játék azért érdemel említést a zseniális videójáték befejezések listáján, mert annyira gyors és rövid volt a lezárás, hogy sokak számára volt ez sokkoló. Ebben az RPG kalandjátékban ugyanis a rengeteg küzdelem és harc után nem igazán kapunk egy túl nagy lezárást, játékos fórumokon kapnak is érte a fejlesztők hideget-meleget. Mondjuk tegyük hozzá, hogy a Sacred 2-ben talán nem is annyira a végeredmény a jó, hanem az oda vezető út.

Konkluzió

A legtöbb videójáték befejezése általában megnyugtató lezárása a kalandnak, amely órákon át töltötte ki az életünket. Viszont ahogy fentebb megmutattuk, van néhány olyan játék, amelynek sokkoló vagy éppen vicces befejezése van. Sok esetben előfordul az is, hogy nem is tudjuk, hogy pontosan melyik befejezést látjuk, hiszen számtalan más módon is lezárulhat a játék. Ez pedig azért jó, mert így igazából bármennyiszer nekiláthatunk és játszhatunk újra és újra.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!