Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog

Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog, amely számos fertőző betegség potenciális terjesztője – figyelmeztet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Ökológiai Kutatóközpontja. Hazánkban 2014-től van adat erről a szúnyogról Baja mellől, 2015-ben pedig a déli-délnyugati határ mentén a nagyobb kamionforgalmú utak mellett vizsgálták az invazív csípőszúnyog fajokat és négy település mellett tudtak a kutatók tigrisszúnyogot azonosítani.

Forrás: CDC/James Gathany

Magyarországon nyáron behurcolt példányokkal lehet találkozni, ezek azonban még nem képeznek stabil populációkat. Az ázsiai tigrisszúnyog aktívan csípi az embert, a házi és vadállatokat, kétéltűeket, hüllőket és madarakat. Legalább 22 féle vírust terjeszthet, ezek közül Európában ebből a csípőszúnyogból már kimutatták a sárgaláz vírusát, a nyugat-nílusi vírust, a japán encephalitis vírusát, továbbá potenciális terjesztője a zika vírusnak is.

Forrás: CDC/James Gathany

A tigrisszúnyogot hazánkban viszonylag könnyen el lehet különíteni a többi csípőszúnyogtól, ugyanis ez a faj nagyon kontrasztos színezetű: fekete alapon fehér vagy ezüst pikkelyekből álló foltok, csíkok szegélyezik a testét, lábait. Más ennyire kontrasztosan fekete-fehér szúnyog nem él Magyarországon.

A mintegy 5 milliméter hosszúságú imágók fő megkülönböztető jegye, hogy egyetlen fehér csík fut végig a tor háti oldalán. Tojásai körülbelül 1 milliméter hosszúak, sötétbarna vagy fekete színűek. Tojásait a tigrisszúnyog nem a víz felszínére, hanem a felszín fölötti aljzatokra rakja. Tojásai hideg- és szárazságtűrők, például használt gumiabroncsok szállítása során vagy szerencsebambuszok vizében nagy távolságokra el tudtak jutni Délkelet-Ázsiából.

A tigrisszúnyogot Európában először Albániában mutatták ki 1979-ben, mára pedig szinte az egész kontinensen megtalálható. A hazai tigrisszúnyog-populáció feltérképezésében az MTA Ökológiai Kutatóközpontja a lakosság segítségét várja.

Forrás: CDC/James Gathany

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!