Zagy ömlött az Aranyos folyóba az elárasztott Szászavinc tározójából

Zagy került a Cupru Min bányavállalat szászavinci zagytározójából az Aranyos folyóba – közölte az erdélyi Fehér megye környezetvédelmi őrsége. A Mediafax hírügynökség keddi jelentése szerint a balesetet a zagytározóban meggyűlő víz kontrollált leürítésére használt berendezés meghibásodása okozta.

A környezetvédelmi ügynökség illetékese az MTI-nek elmondta, egy 1988 óta kiiktatott berendezés esett szét a korrózió következtében, ez okozta a zagy kijutását. Hozzátette, mintegy három és fél órán át ömlött a régi leürítő rendszeren keresztül zagy a tározó völgyében folyó patakba, amelyik pár kilométerrel tovább az Aranyos folyóba ömlik. A Cupru Min társaság értesítette a környezetvédelmi hatóságokat, és vállalta a felelősséget a környezetszennyezés miatt. A környezetvédelmi ügynökség azt közölte, hogy az ügy kivizsgálása után pontos adatokat közöl a szennyezés mértékéről.

Az Erdélyi-érchegységben, Verespatak szomszédságában lévő egykori Szászavinc (Geamăna) helyén ma már több mint százharminc hektáros kénsavas zagytározó található, amelyből csak az elpusztult falu ortodox templomának tornya áll ki. A sárga és vörös színű, nehézfémekkel szennyezett savas víz a veresvölgyi (Rosia Poieni) rézbányából folyik a völgyzáró gáttal kialakított mesterséges tóba, amelynek savasságát mész adagolásával próbálják semlegesíteni.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!