Vízfejűsége miatt 20 kilót nyomott egy kislány feje – különleges módszerrel segítettek rajta

Szépen gyógyul az a hároméves kínai kislány, akinek betegsége miatt 20 kilogrammot nyomott a feje, és úgy segítettek rajta, hogy 3D-s nyomtatással készített koponyaimplantátumot kapott. A Han Han becenévre hallgató kislányon 17 órás műtétet hajtottak végre a közép-kínai Hunan tartomány egyik kórházában szerdán. Most megfigyelés alatt tartják – jelentett be a gyermek kezelését vezető idegsebész. A hidrokefáliával, vagyis vízfejűséggel született Han Hant két hónappal ezelőtt vitték kórházba. Ágyhoz kötött beteg volt már 2014 szeptembere óta, mivel feje a normális négyszeresére nőtt, testsúlya több mint felét tette ki.

Vízfejűség

Vízfejűség

Nagy súlya miatt agyának egyes részei súlyosan fertőződtek, meg is vakult, mert látóidege is sérült. Az idegsebész elmondta: úgy vélték, a kislány koponyacsontja eltörhet, ahogy a fertőzött területeken egyre inkább elvékonyodik, és a gyermek életét csak egy “agyzsugorító” műtét mentheti meg. A műtétkor eltávolították a hajas fejbőrt és a koponyacsontot, majd lecsapolták a vizet a fejből. Miután a megnagyobbodott részek újra normális méretűek lettek, beültették a koponyaimplantátumot és ráhelyezték a hajas fejbőrt. “Igen óvatosak voltunk, mert az agyszövet a koponyacsont nélkül olyan, mint a héj nélküli tojás. Szerencsére minden rendben ment” – mondta az idegsebész.

Vízfejűség

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!