Veszélyes baktérium szabadult ki egy amerikai kutatóközpontból

Veszélyes és gyakran halált okozó, bioterrorizmusra is felhasználható baktérium szabadult ki tavaly egy Louisiana állambeli főemlőskutató-központ szuperbiztonságosnak tartott laboratóriumából – jelentette vasárnap a USA Today című napilap. A hatóságok az újság szerint azt mondták, hogy az incidens miatt a lakosságot semmilyen veszély nem fenyegeti, bár a szennyezés kiterjedését egyelőre nem ismerik – írja az MTI. Jelenleg azt vizsgálják, miként kerülhetett ki a baktérium a tulane-i nemzeti főemlőskutató-központ laboratóriumából, ahol a szakemberek a kórokozó elleni védőoltás kifejlesztésén dolgoznak. Az incidens miatt – amely 2014 novemberében vagy még korábban történhetett – a projektet ideiglenesen felfüggesztették. A kutatóközpont mintegy 80 kilométerre található az Egyesült Államok déli részén lévő szövetségi állam legnagyobb városától, New Orleanstól.

Veszélyes baktérium

A szóban forgó mikroorganizmus neve latinul Burkholderia pseudomallei vagy más néven Whitmore-bacilus. Elsősorban Délkelet-Ázsiában és Ausztrália északi részén fordul elő, és a szennyezett talajjal vagy vízzel való közvetlen érintkezés útján kerülhet emberre és állatra. Azok közé az anyagok közé sorolják, amelyeket bioterrorizmusra lehet felhasználni.

Veszélyes baktérium
Burkholderia pseudomallei (Forrás: Gavin Koh \ Wikimedia Commons)

A hatóságok közölték, hogy a baktériumot nem észlelték a kutatóközpont területén, ugyanakkor tavaly novemberben megfertőződött négy rhesusmajom (rhesusmakákó), amelyeket a külső, bekerített részen őriztek, de egyszer sem használták őket a vakcina kifejlesztését célzó kísérletek során. A USA Today szerint a megbetegedett állatok közül kettőt elaltattak. A vizsgálatok kimutatták, hogy a majmok feltehetőleg akkor kerülhettek kapcsolatba a baktériummal, amikor a komplexum állatkórházában kezelték őket.Januárban egy szövetségi ellenőr betegedett meg 24 órával az után, hogy felkereste a tulane-i központot, de elképzelhető, hogy még a látogatás előtt támadta meg szervezetét a baktérium, ugyanis előzőleg külföldi kiküldetésen volt.

Veszélyes baktérium
Rhesusmajmok

Andrew Lackner, a kutatóközpont igazgatója elmondta, hogy eddig a létesítmény területéről vett 39 talaj- és 13 vízmintát vizsgáltak meg, de egyikben sem fedezték fel a baktérium nyomait. A USA Today szerint azonban ennyi minta tesztelése kevés a kórokozó kimutatásához. A napilap úgy tudja, hogy a központ illetékesei szükségesnek ítélték meg a vizsgálatok folytatását. “Rendkívül komolyan vesszük a történteket. Ez az egész nagyon nyugtalanító számunkra” – hangsúlyozta Lackner. Richard Ebright, a New Jersey-i Rutgers Egyetem egyik biológiai biztonsági szakértője az újságnak nyilatkozva azt mondta: “nagyon aggasztó” az a tény, hogy nem tudják megállapítani, miként következhetett be a baktérium szétterjedése.

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!