Varázslatos fotók az Év Természetfotósa versenyen

Már 52 éve mutatja be az érdeklődőknek a természet legbámulatosabb és legérdekesebb arcát a Wildlife Photographer of the Year / Év Természetfotósa pályázat, ami a világ egyik legrangosabb természetfotós megmérettetése. Az első, 1965-ben meghirdetett pályázatra még csak 361 művet neveztek a fotósok, 2015-ben már 96 országból több mint 42 000 fotót küldtek be a versenyre, idén pedig közel 50 000-et. A fotók zsűrizésénél az eredetiség a döntő szempont. A képeknél elvárás a természeti környezet állapotának valós ábrázolása, kerülendő a túlzott mesterséges beállítás, a szakmai zsűri ellenőrzi az utómunkákat, valamint a képaláírások valódiságát is.

Akinek a képét a legmegindítóbbnak és legemlékezetesebbnek találja a zsűri, az elnyeri Az év természetfotósa címet (The Wildlife Photographer of the Year title), illetve az azzal járó pénzdíjat, valamint Az év ifjú természetfotósát is megválasztják. Október 18-án jelentik be a győzteseket, a legjobb képeket pedig a londoni Természettudományi Múzeumban mutatják be októberben.

Íme, az idei év döntőse képei, melyek közt egy magyar fotós képe is szerepel:

Audun Rikardsen, Norvégia (Kardszárnyú delfin egy halászhajó mellett)

Wildlife Photographer of the Year

Potyó Imre, Magyarország (Kérészek a Rába felett)

Wildlife Photographer of the Year

Sam Hobson, Egyesült Királyság (Kíváncsi róka a városban)

Wildlife Photographer of the Year

Iago Leonardo, Spanyolország  (Bárdmakrélák úsznak az óceánban, pikkelyeik olyan szögben verik vissza a fényt, amitől szinte láthatatlanná válnak a ragadozók számára)

Wildlife Photographer of the Year

Lance Van De Vyver, Dél-Afrika (Fiatal oroszlán találkozása a tobzoskával)

Wildlife Photographer of the Year

Mario Cea, Spanyolország (Denevér repül ki egy elhagyatott ház betört ablakán)

Wildlife Photographer of the Year

Willem Kruger, Dél-Afrika  (Sárga csőrű tokó és zsákmánya)

Wildlife Photographer of the Year

Alexandre Hec, Franciaország  (A Kilauea vulkán kitörése Hawaiin)

Wildlife Photographer of the Year

Scott Portelli, Ausztrália (Gyülekező tintahalak a Spencer-öbölben)

Wildlife Photographer of the Year

Dhyey Shah, India  (Találkozás egy langurral)

Wildlife Photographer of the Year

Isaac Aylward, Egyesült Királyság (Kenderike falatozik a magokból)

Wildlife Photographer of the Year

További információ: nhm.ac.uk 


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!