Váratlanul hazaszállíttatták Budapestről a múmiát rejtő Buddha-szobrot

Váratlanul összecsomagoltatta és elszállíttatta a Magyar Természettudományi Múzeumból holland tulajdonosa azt a világhíressé vált Buddha-szobrot, amelynek belseje egy mumifikálódott szerzetest rejt. A múzeum szóvivője szombaton az ügyről az MTI-nek elmondta, lehet, hogy a szobor Budapesten volt látható utoljára. Kiss Stefán Mónika, a múzeum szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a lépést “megdöbbentőnek és sajnálatosnak” tartja. Sem a tulajdonos magánszemély, sem a szállítási vállalat nem adott magyarázatot a múzeum vezetésének a döntésről. A tulajdonos nem indokolta meg döntését, de a szerződés szerint “megtehetik, hogy bármikor elviszik a tőlük kölcsönzött tárgyakat”. A múzeum Múmiavilág című kiállítása, amelynek a szobor a központi darabja volt, Budapesten május 17-ig látható, majd Luxembourgba menne tovább. “Lehet, hogy ez a Buddha-múmia itt, Budapesten volt látható utoljára” – hangsúlyozta a szóvivő.

mumia-2Fotó: Magyar Természettudományi Múzeum

Az intézmény a hollandiai Assen város Drents Múzeumától kapta kölcsön a szobrot, amely egy magángyűjtő tulajdona, az illető 1996-ban vásárolta. Korábbi hírekből úgy tudni, hogy a tulajdonos egy rést vett észre a szobor talapzatán, és gyanítani kezdte, hogy rejt valamit az alkotás. Miután tavaly az amsterdami Meander egészségügyi központban CT-vel megvizsgálták, kiderült, hogy a szoborban egy párnán ülő, 30-40 éves szerzetes 900 éve mumifikálódott teste van. Azt is megállapították, hogy a test önmumifikálásnak köszönhetően konzerválódott. A párnát 300 évvel később helyezték el alatta a szobor belsejében. Szakemberek szerint a világon mára mindössze 20-25 önmagát mumifikált szerzetes teste maradt fent.

A kínai médiában képes beszámolókkal nagy visszhangot kapott a budapesti kiállítás főszereplője, s nemrégiben megjelent hírek szerint a délkelet-kínai Fucsien tartomány Jangcsun nevű falujában élők állítólag “ráismertek”. Azt gyanítják, hogy azonos a templomukból 1995-ben ellopott Buddha-szoborral.

mumia-1Fotó: Magyar Természettudományi Múzeum

Forrás: MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!