Új-Zéland világhírű báránya, akit 6 évig nem nyírtak meg

Shrek (kb. 1994 – 2011. június 6.) egy merinó ürü (ivartalanított kos) volt, amely az új-zélandi Tarrasshoz közel eső Bendigo Station nevű juhtenyésztő telephez tartozott, és 2004-ben vált világhírűvé, miután hat évig nem került elő és így gyapját sem tudták levágni. A merinókat általában évente nyírják, de Shreknek sikerült barlangokban megbújnia, így elkerülve a mustrákat. Nevét az azonos című rajzfilm alapján kapta.

Shrek, a bárány

Miután 2004. április 15-én újra elfogták, egy szakember április 28-án 20 perc alatt megnyírta, s az eseményt az új-zélandi nemzeti televízió is közvetítette. Bundája 27 kilogrammnyi gyapjút adott, amely húsz férfiöltöny elkészítéséhez elegendő — míg az átlagos merinó gyapja 4,5 kg-t nyom és csak kivételes esetekben éri el a 15 kg-t.

Shrek nemzeti ikonná vált. 2004 májusában még Új-Zéland miniszterelnökével, Helen Clarkkal is találkozott a parlamentben. Tizedik születésnapjának megünneplésére, 30 hónappal az első nyírás után, Shreket ismét megnyírták, egy a Dunedin partjánál úszó jéghegyen. Életkorából adódó betegségei miatt Shreket végül 2011. június 6-án, egy állatorvos tanácsára elaltatták. Élete során Shrek több mint 150 ezer dolláros jótékonysági bevételre tett szert, melyet halálos betegségekkel kapcsolatos kutatásokra fordítanak.

Shrek, a bárány

Shrek, a bárány

Shrek, a bárány

Shrek, a bárány

Shrek, a bárány

Shrek, a bárány

Shrek, a bárány

Shrek, a bárány

Shrek, a bárány

Forrás:Wiki

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!