Túlélte az agyevő amőba támadását egy 16 éves fiú

Részben egy nehezen hozzáférhető gyógyszernek köszönhetően élte túl a ritka agyevő amőba csaknem mindig halálos támadását egy 16 éves dél-floridai fiú. Sebastian DeLeont két héttel ezelőtt szállították az orlandói Floridai Gyermekkórházba olyan súlyos fényérzékenységgel és fejfájással, hogy a fiatal nem tudta elviselni, ha bárki is hozzáért – mondták el a kórház orvosai egy sajtótájékoztatón.

Az amőba gyakran az édesvízi folyókban vagy tavakban úszó emberek orrán keresztül fertőz, és 97 százalékban halált okoz. Ugyanebben a kórházban két évvel ezelőtt meghalt egy 12 éves fiú a fertőzés következtében. A kormányzati járványügyi központ adatai szerint az elmúlt 50 évben 138 fertőzöttből csupán négy élte túl a betegséget, köztük Sebastian DeLeon.

tulelo

“Olyannyira ritka a fertőzés, hogy sok esetben nem is gondolunk rá, ilyenkor fordul elő késés a kezelésben. A mostani eset sem volt teljesen világos, még mindig reszketek az egésztől” – nyilatkozta Dennis Hernandez, a kórház sürgősségi osztályának vezetője. Az osztály orvosai gerinccsapolást végeztek a fiún agyhártyagyulladásra gyanakodva, a gerincfolyadékban mozgó amőbát pedig végül a kórház laboránsa azonosította. Ekkor az orvosok 33 Celsius-fokra csökkentették a páciens testhőmérsékletét, mesterséges kómába helyezték, majd az amőba elpusztítására alkalmas gyógyszerkoktélt adtak neki.

amobaForrás: Wikipedia/ CDC

A gyógyszerek egyike, a miltefozin a legtöbb kórházban nem igazán hozzáférhető. Sebastian DeLeon szerencséjére a hatóanyag gyártójának Orlandóban van a székhelye, így a cég vezetőjének fia perceken belül a kórházba juttatta a szállítmányt. “A fertőzés nagyon hamar halált okozhat. A percek is számítanak és a gyógyszer gyors megszerzése életbevágó” – mondta el Federico Laham, a kórház fertőző betegségekre szakosodott gyerekgyógyásza. Az orvosok várakozása szerint Sebastian terápia segítségével felépülhet, egyelőre a kórházban van és járókerettel tud közlekedni.

A gyártó, és a gyermekkórházban két éve elhunyt fiú családja szeretné elérni, hogy az eredetileg mellrák kezelésére kifejlesztett miltefozin elérhető legyen a kórházakban, főleg a déli államokban, ahol az amőba terjedésének kedvez a meleg időjárás.

VIDEÓ:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!