Többmillió tonna műanyagszemét kerül évente az óceánokba

Amerikai és ausztrál kutatók együtt tanulmányozták az óceánokba jutó műanyaghulladékok elsőszámú forrásait és azok éves mennyiségét. A szakemberek szerint a világ 192 tengerparti országa körülbelül 275 millió tonna műanyagszemetet termelt 2010-ben és ebből 5,8-12,7 millió tonna került végül az óceánokba. Az adatok alapján a kutatók 8 millió tonnára becsülték az éves átlagot, amely azonban évről-évre növekszik. A szakemberek becslései szerint idén már több mint 9 millió tonna műanyagHamarosan annyi műanyag szemét lesz a Földközi-tengerben, mint hal. köt majd ki az óceánokban és 2025-ben a 2010-es érték kétszeresére kell számítani.

Több millió tonna műanyagszemét kerül az óceánokba

A szakértők már évekkel ezelőtt megkongatták a vészharangokat az óceánokba kerülő műanyaghulladékok, egyebek mellett bevásárlószatyrok, palackok, játékok, élelmiszercsomagoló anyagok, halHamarosan annyi műanyag szemét lesz a Földközi-tengerben, mint hal. ászhálók, cigarettaszűrők, napszemüvegek és vécéülőkék miatt. A szemétAz eddig véltnél jóval nagyobb kiterjedésű a csendes-óceáni szemétsziget. az óceánok növény- és állatvilágát is súlyosan károsítja. A Science című amerikai tudományos folyóiratban közölt tanulmány készítői megnevezték azt a húsz országot, amelyek a legtöbb műanyaghulladékot engedték az óceánokba 2010-ben. A negatív ranglista élén KínaQingdao Haiwan híd - a világ leghosszabb tengeri hídja. áll, amely a globális mennyiség nagyjából 30 százalékáért felelős, majd IndonéziaArdi Rizal - az indonéz kisfiú, aki 2 évesen 40 szál cigarettát szívott. , a Fülöp-szigetek, Vietnam, Srí Lanka, Thaiföld, Egyiptom, Malajzia, Nigéria és BangladesÉlet a túlzsúfolt Bangladesben. következik a sorban. Az Európai Unió tengerparti országai együttesen a 18., míg az Egyesült Államok a 20. helyre került.

Több millió tonna műanyagszemét kerül az óceánokba

Több millió tonna műanyagszemét kerül az óceánokba

A kutatók által kidolgozott modellek szerint egy ország népességAz emberiség fele ebben a "kis" körben él. ének nagysága és hulladékkezelési rendszerének minősége nagyban meghatározza, hogy a megtermelt szemét mekkora hányada kerül az óceánokba. A szakemberek szerint az országoknak csökkenteniük kell a szeméttermelésük mértékét és jobb hulladékkezelési stratégiákat kell alkalmazniuk, elsősorban arra koncentrálva, hogy a műanyagszemétAz óceánban úszó műanyag hulladékból hozták létre a vízből kiugró, hatalmas bálnát. ne kerülhessen be a természetbe.

Több millió tonna műanyagszemét kerül az óceánokba

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!