Több országban már a 2015-ös évet köszöntötték

Egyes dél-csendes-óceáni szigeteken 2015-öt írnak közép-európai idő szerint 11 óra óta, Új-Zélandon pedig déli 12 óra óta. Elsőként lépett át – harmincfokos hőségben – az újévbe a Szamoa-szigetekSua Ocean Trench - gyönyörű tó a Szamoa-szigeteken. nyugati fele és KiribatiHamarosan lakhatatlanná válik Kiribati. egyes szigetei, valamint az Új-Zélandhoz tartozó Tokelau-szigetA 10 legszebb korallsziget a világon. . A szigeteken a nyugati stílusú mulatságokkal és az ősi hagyományokkal felváltva búcsúztatták az óévet, illetve köszöntötték az újat. Közép-európai idő szerint délben kezdte meg az új esztendőt egyebek közt Új-Zéland, a Salamon-szigetekParadicsomi környezet a Turks és Caicos-szigeteken. , valamint Niue és Tonga.

szilveszte

Az első nagyszabású szabadtéri szilveszteri ünnepségre az ausztráliai Sydneybe várták a szórakozni vágyókat magyar idő szerint délután 2-kor. A szervezők előzetesen arra számítottak, hogy másfél millióan gyűlnek össze a kikötőben, a híres operaház mellett a világ egyik legnagyobbCalgary - a világ egyik legnagyobb smaragdja. tűzijátékára.

1

2

Malajziában az óév katasztrófái – a három légi szerencsétlenség és a keleti országrészt sújtó áradások – miatt lefújták a legtöbb ünnepséget. A Kuala Lumpur-i “nemzeti” szilveszterre szánt 700 ezer eurónyi összeget inkább a földönfutóvá vált árvízkárosultak megsegítésére fordítják, közölte a kormány.

A dátumválasztó mindkét oldalán elterülő Szamoa-szigeteken egyébként kétszer ünneplik az újévet: az Egyesült Államokhoz tartozó keleti részen, Amerikai Szamoán – csakúgy, mint a HawaiiA tiltakozások miatt Hawaii helyett a Kanári-szigeteken épülhet fel a világ egyik legnagyobb teleszkópja. -szigeteken – csütörtökön délelőtt 11-kor.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!