Több mint hétmillió embert fenyeget éhínség a polgárháború sújtotta Jemenben

Több mint 7,6 millió ember szorul segítségre Jemenben, mert élelmiszerellátásuk teljesen bizonytalan – közölte John Ging, az ENSZ humanitárius koordinációért felelős irodájának igazgatója. 2014 óta 2,5 millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat Jemenben, egyre súlyosabb a humanitárius helyzet, a nemzetközi közösségnek pedig segítenie kell – hívta fel a figyelmet. Egy ekkora válsághelyzethez képest azonban túl kevés ország ajánlott fel segítséget, és milliókat pusztán “egyetlen lépés” választ el az éhínségtől – mondta az igazgató. Kitért arra is, hogy csaknem kétszázezer kórosan alultáplált gyerek van az országban.

Jemen

Jemen

A diplomata kiemelte, hogy miközben ez az ENSZ jelenlegi egyik legsúlyosabb humanitárius vészhelyzete, és a világszervezet 1,8 milliárd dollárt tart szükségesnek a segítségnyújtáshoz, ennek mindössze hatodát kapta meg eddig. Külön kitért arra, hogy Szaúd-Arábia idén nem tett felajánlást, pedig tavaly még 245 millió dollárral segítette Jement.

Jemen

Jemen

Jemen

Az arab tavasz után politikai válságba került országban tavaly márciusban robbant ki polgárháború, melyben az Irán támogatását élvező síita húszi közösség áll szemben a fegyveres szaúdi támogatást élvező kormányerőkkel. A harcokban több mint hatezer ember halt már meg. Felük civil volt, nagyjából hatoduk pedig kisgyermek. A jemeni külügyminiszter ráadásul kedden bejelentette, hogy felfüggesztik a Kuvaitban tartott béketárgyalásokat, mert a felkelők nem hajlandóak elfogadni az ország nemzetközileg elismert elnökét.

jemeni-haboru


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!