Több ezer cápa gyűlt össze Florida partjainál – elképesztő légi felvételek

Elképesztő légi felvételeket készítettek a kutatók a floridai partoknál, ahol több mint tízezer feketevégű cápa gyűlt össze. Erre a cápafajra jellemző, hogy tömegesen vándorol a melegebb vizekhez a téli időszakban. A Florida Atlantic University professzora, Dr. Stephen Kajiura egy kisgép fedélzetéről örökítette meg a cápákat, a felvételeken látszik, ahogy nagy csoportban mozognak a híres Palm Beach felé. A biológus így nyilatkozott: szó szerint cápák tízezrei egy kőhajtásnyira vannak a tengerparttól. Ha eldobsz egy kavicsot, akkor azzal eltalálsz egy cápát.

Több ezer cápa a magasból

Több ezer cápa a magasból

A feketevégű cápa a leggyakoribb fajta az amerikai partoknál, és egyben ők felelnek a legtöbb cápatámadásét is, de halálos kimenetelű támadás mostanáig nem történt. A biológus szerint ugyanakkor a feketevégű cápa eléggé ijedős, ezért valószínűbb, hogy ők úsznak el, ha az ember a vízbe megy. A környéken azért napkeltekor és napnyugtakor érdemes kerülni az úszást, nappal nem fenyegeti veszély a strandolókat. A Florida Atlantic University munkatársai nyomkövetőt tettek néhány cápára, hogy követni tudják a vándorlásukat.

Több ezer cápa a magasból

Több ezer cápa a magasból

VIDEÓ:

A feketevégű cápa mindegyik óceánban, valamint a Földközi- és a Vörös-tengerekben is előfordul. Ez a kisebb méretű cápafaj általában 150 centiméter hosszú, de akár 275 centiméteresre is megnőhet. Az eddigi legnehezebb, kifogott példány 122,8 kilogrammot nyomott. Az eléggé rövid cápa feje, hosszúkás és hegyes orrban végződik. Kopoltyúnyílásai hosszúak és felállók. Fogai keskenyek és kiemelkedés látható rajtuk. A háti része példánytól függően lehet, sötétszürke, hamuszürke kék árnyalattal, vagy bronzos szürke. Az oldalain a hasúszók tövétől egészen végig, sötét sávok húzódnak. A hasúszók végein fekete pontok vannak. A hátúszók, a mellúszók, a has alatti úszók és a farokúszó alsó nyúlványának a végei feketék vagy sötétszürkék. Ezek az úszóvégi foltozások a fiataloknál élénkebbek; azonban a kor előrehaladtával egyre halványulnak, elmosódnak.

Több ezer cápa a magasból
Fotó: Wikipedia

Több ezer cápa a magasból
Fotó: Wikipedia

Forrás: FAU Shark Migration


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!