Címke: Székelyföld

Kitiltanák a fürdőzőket a székelyföldi Szent Anna-tóból

Kitiltanák a fürdőzőket a székelyföldi Szent Anna-tóból a Natura 2000-es környezetvédelmi terület megóvásában érdekelt szervezetek. A környezetvédelmi terület népszerűsítésére, és megóvására alapított Pro Szent Anna Egyesület vezetője, Dósa Elek Levente az MTI-nek elmondta: nem tesznek jót a krátertó vizének a nyári idényben fürdőző turisták, akik révén...

Néhány hónapra kiemelkednek a vízből az elárasztott Bözödújfalu maradványai

Néhány hónapra kiemelkednek a vízből az elárasztott székelyföldi település, Bözödújfalu maradványai. Elkezdődött ugyanis a mesterséges tó leeresztése, s mintegy másfél hónap múlva újra látható lesz az egykori település víz alatti része - jelentette a Maszol.ro erdélyi portál Csibi Attila Zoltán erdőszentgyörgyi polgármesterre hivatkozva. Fotó: Wikipedi...

Az elárasztott Bözödújfalu

Bözödújfalu egy elárasztott falu Székelyföldön, Romániában, Maros megyében. A falu a romániai falurombolás jelképévé vált: 1988-ban elárasztották egy új víztározó építésekor. A falut a Bözödről a Küsmöd-patak völgyébe települt családok alapították, első okiratos említése 1566-ból származik. Már a középkorban volt temploma. Ma római katolikus templom, am...

AJÁNLÓ

ketosophy acv keto gummies reviews does ketosophy acv keto gummies really works honest review ignite keto gummies reviews does ignite keto gummies work ignite keto gummies kelly clarkson weight loss ozempic diet dr oz weighs in on her weight loss essential keto gummies review warning essential keto gummies side effects kelly clarkson keto pills experience acv s role in weight loss success kelly clarkson weight loss gummies dr oz analyzes side effects and solutions keto gummies shark tank be careful acv keto gummies shark tank shark tank keto acv kelly clarkson weight loss secret diet exclusive before and after photos ignite keto gummies reviews does ignite keto gummies work ignite keto gummies kelly clarkson keto pills experience acv s role in weight loss success keto acv gummies reviews scam or not watch this keto gummies acv keto gummies to lose weight work how did kelly clarkson lose weight so quickly weight loss diet 2024