Címke: rénszarvas

Először született rénszarvas a Miskolci Állatkertben

Miskolci Állatkert története során első alkalommal született rénszarvasborjú. A kis nőstény még május elején jött a világra, és habár néhány órával születését követőn már lábra állt, mára erősödött meg annyira, hogy a látogatók számára is láthatóvá váljon, mert folyamatosan követi anyját, sőt most már el is távolodik tőle, hogy önállóan ismerkedjen körn...

A rénszarvasok nyugalma miatt utasították el egy szélerőmű megépítését Norvégiában

Az illetékes norvég hatóság elutasította egy szélerőműtelep építési engedélyének kiadását, mert a térség Európa utolsó természetes környezetében élő rénszarvas-populációjának élőhelye, és attól tartanak, hogy az építmény megzavarná az állatokat. Az energiaügyi minisztérium szerint a százhúsz megawattos projekt ugyan fellendíthetné a gyéren lakott...

Kezdenek összemenni a rénszarvasok

Kezdenek összemenni a rénszarvasok, s ennek minden valószínűség szerint a klímaváltozás az oka - írja az MTI. Brit és norvég tudósok a Spitzbergákon élő állatokat vizsgálták, és arra jutottak, hogy a 2010-ben világra jött borjak testtömege 12 százalékkal kisebb, mint az 1994-ben születetteké. Fotó: Wikipedia/Bjoertvedt Steve Albon, a skóciai James Hu...

Villámok öltek meg több száz rénszarvast Norvégiában

Több mint háromszáz vadon élő rénszarvas pusztult el villámcsapások következtében Norvégiában. A vadőrök 322 állat tetemét számolták össze vasárnap a Hardangervidda-fennsíkon, amelyre heves vihar csapott le. A legtöbb rénszarvas egy 50-80 méter sugarú körben pusztult el. Ez nagyon szokatlan, az állatok valószínűleg szorosan egymáshoz bújtak a vihar idej...

AJÁNLÓ

rapid weight loss for woman get cbd gummies how to take hardcore male enhancement webmd keto pills dr phil and howie long ed pill pills to increase sexual pleasure keto weight loss pills dr berg koi cbd tropical gummies 20 pieces how much cbd oil do you need per day for anxiety and insomnia male enhancement pills used on keeping up with the kardashians common dose of cbd oil for anxiety best cbd oil for severe nerve pain