Címke: futóverseny

Emberfeletti teljesítmény – Szőnyi Ferenc nyerte a világ legnehezebb futóversenyét

A világ legnehezebb futóversenyén állt rajthoz Szőnyi Ferenc, aki a 480 kilométeres Hell Ultra Runningon vett részt a Himalájában. Az összetett ultratriatlon-világbajnok magyar sportemberen kívül végül csupán ketten vállalták az ötnapos, emberfeletti kihívást, de a francia Guillaume Arthus és az indiai Bhupendra Singh Rajput is feladta a versenyt. Szőny...

Közel 500 kilométert készül futni a Himalájában egy magyar ultratriatlonista

A világ feltehetően legnehezebb futóversenyén áll rajthoz Szőnyi Ferenc, aki a 480 kilométeres Hell Ultra Runningon vesz részt a Himalájában. Az összetett ultratriatlon-világbajnok magyar sportember kedden indult el a viadalra, mely június 20-án rajtol, s eddig csupán négyen jelentkeztek rá. A verseny során a táv hossza mellett többek között 40 f...

Mint a mesében – megrendezték a teknős és a nyúl futóversenyét

Különös futóversenyt rendeztek Thaiföldön, ahol megelevenítették a teknős és a nyúl tanulságos meséjét. A verseny ráadásul hasonló véget ért mint a népszerű történet: először ugyanis úgy tűnt, hogy a fürge nyúl néhány másodperc alatt letudja a pár méteres távot, és ugyan nem feküdt le aludni mint a mesében, de félúton megállt nézelődni, és gazdája bát...

Egy kóbor kutya segítette a futót a hosszú, sivatagi versenyen

Dion Leonard sportoló Ázsia legnagyobb sivatagában talált rá legjobb barátjára, egy hűséges kiskutya személyében. Az extrém futó a Góbi sivatagban rendezett 250 km-es ultramaratonon vett részt, amikor az egyik szakaszon a kóbor kutya mellé szegődött. A kistestű kutya lelkesen rótta mellette a kilométereket és a futóval egymást segítve haladtak előre. ...

Európa legkeményebb és legmeredekebb futóversenye

Európa legkeményebb futóversenyét Szlovéniában rendezték meg. Nem a távolság a kihívás, hiszen csak 400 métert kell futni. De azt felfelé egy hegyoldalon. Méghozzá a planicai síugró sáncon és dombon. 400 gyilkos méter, amely durvább, mint a lépcsőfutás. Igazi izom- és tüdőgyilkos kihívás. 300 férfi és nő állt rajthoz az idei futóversenyen, hogy megküzdj...

AJÁNLÓ

kelly clarkson keto pill revelation acv s role in her weight loss hale and hearty keto gummies reviews new alert does hale and hearty keto gummies work kelly clarkson and ozempic dr oz perspective on losing weight hale and hearty keto gummies reviews new alert does hale and hearty keto gummies work dr oz diet kelly clarkson approach to weight loss keto acv gummies keto acv gummies the legit keto acv pure slim keto acv gummies kelly clarkson weight loss ozempic diet dr oz weighs in on her weight loss kelly clarkson journey to lose weight naturally