Címke: fióka

Kikelt két fióka a bekamerázott gemenci feketególya-fészekben

Kikelt két fióka a webkamerán át megfigyelhető, gemenci feketególya-fészekben. Az első fióka kikelését április 29-én 9 óra 43 perckor rögzítette a kamera, a másodikat 13 órakor figyelhették meg azok, akik követték a Gemenc Zrt. honlapján a fészekben zajló eseményeket. Az itt fészkelő feketególya-pár egyik tagja március 3-án reggel szállt le a fészekbe, ...

Kibújt a tojásból a világ legidősebb tengeri madarának fiókája

Új fiókája van a világ legidősebb tengeri madarának tartott, Wisdom (Bölcsesség) nevű Laysan-albatrosznak - közölte az amerikai Hal- és Vadvédelmi Szolgálat. A Honolulu Star-Advertiser című lap beszámolója szerint a fióka február elején bújt ki a tojásból az északnyugati Hawaii-szigetekhez tartozó Midway-atollon. A nőstény albatrosz legalább 68 éves, é...

Kirepült az első feketególya-fióka a bekamerázott fészekből

Kirepült az első feketególya-fióka abból a gemenci fészekből, amelynek történéseit webkamerán keresztül figyelhetjük. A első fióka két testvére is hamarosan követi a fészekhagyót - írja honlapján a Gemenc Zrt. A fiatal madarak az első kirepülés után már csak néhány napig térnek vissza a fészekre, általában csatlakoznak egy csoporthoz, és az éjszakák elt...

Ki kellett menteni a bekamerázott rétisas fészekben élő fiókát

A megmentése érdekében ki kellett emelni a Duna-Ipoly Nemzeti Park bekamerázott fészkében kikelt rétisas fiókát. A fészkénél ugyanis feltűnt egy fiatal hím rétisas, melynek zavarása megváltoztatta a fiókáját egyedül nevelő tojó addigi viselkedését. Zsákmányt már nem vitt fel a fészekbe, a fióka etetései megritkultak, majd teljesen elmaradtak. A tojó rét...

Kikeltek a fiókák a bekamerázott feketególya-fészekben

A gemenci erdőben található hazánk egyetlen bekamerázott feketególya-fészke: Tóbiás és a párja, Sára életét 2013 óta lehet figyelemmel követni webkamerán keresztül. A gólyapár 2011-ben rakott fészket Keselyűsben. A hím madár, Tóbiás még fiókaként 1999-ben kapta meg gyűrűjét Bogyiszlón, és az évek során többször is azonosították a szakemberek. A megfigye...

Gyöngybagolyfióka született a Hortobágyi Madárparkban

Három hete bújt ki a tojásból a Hortobágyi Madárparkban egy gyöngybagolyfióka, akit gondozói csak Ördögfiókának becéznek. A kis bagoly világra jövetele egy kisebb csodával ért fel a parkban, ahol főként tartósan sérült madarak találhatók, melyek gázolás, vagy éppen áramütés következtében válnak röpképtelenné. "A most költött gyöngybagoly pár is ilyen, h...

AJÁNLÓ

kelly clarkson ozempic diet what dr oz says about her weight loss exploring kelly clarkson weight loss diet dr oz discusses ozempic or keto gummies success strategies kelly clarkson roadmap to effective weight loss in 2024 how did kelly clarkson lose weight so quickly weight loss diet 2024 essential keto gummies review warning essential keto gummies side effects how did kelly clarkson lose weight fitness keto gummies beware keto gummies reviews keto gummies it works x10 boost keto acv gummies scam reviews no celebrities ever endorsed keto weight loss gummies new keto acv gummies beware acv keto gummies acv gummies review acv gummies reviews kelly clarkson weight loss regimen unveiled by dr oz the magic of ozempic and keto gummies kelly clarkson weight loss ozempic diet dr oz weighs in on her weight loss kelly clarkson keto weight loss secret before and after photos 2024 kelly clarkson weight loss story dr oz analysis on ozempic