Címke: Egyiptom

Római kori hajóroncsokra bukkantak Egyiptom partjainál

Három római kori hajó roncsaira bukkantak régészek Egyiptom partjainál, Alexandria közelében. A több mint kétezer éves roncsokat egyiptomi régészek találták meg, együttműködve a víz alatti régészet európai intézetének szakembereivel – mondta el Musztafa Vaziri, az egyiptomi régészeti tanács vezetője. A régészek rábukkantak egy fáraókori Ozirisz i...

Hatalmas titkos kamrát találtak a gízai nagy piramisban

Hatalmas titkos kamrát talált egy nemzetközi tudóscsoport a gízai nagy piramisban. A 19. század óta ez az első eset, hogy az ókori világ hét csodája közül egyedüliként fennmaradt gízai nagy piramisban nagy belső szerkezeti egységet fedeztek fel – közölték a szakemberek, akik felfedezésükről a Nature című tudományos folyóiratban számoltak be. ...

Eddig ismeretlen, II. Ramszesz-kori templomot fedeztek fel Egyiptomban

II. Ramszesz egyiptomi fáraó uralkodásának idejében (Kr.e. 1279-1213) épült, eddig ismeretlen templomot fedeztek fel cseh régészek az egyiptomi Abu-Szírben - közölte a prágai Károly Egyetem bölcsészettudományi karának egyiptológiai intézete. A cseh régészek egyiptomi engedéllyel kutatnak a Kariróhoz közeli abu-szíri lelőhelyen. Miroslav Bárta, a cseh ré...

Kétszer szelídítette meg a vadmacskát az ember

Kétszer szelídítette meg a vadmacskát az ősi ember, egyszer a Közel-Keleten, egyszer Egyiptomban - állapította meg a téma eddigi legnagyobb léptékű genetikai kutatása. A közel-keleti "termékeny félhold", a mezőgazdaság bölcsőjének lakói lehettek az elsők mintegy 9 ezer éve, akik a vadmacskát sikerrel háziasították, néhány ezer évvel később a macskák az ...

Feltárták a nemrég felfedezett, 3700 éves egyiptomi piramis sírkamráját

Az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium bejelentése szerint feltárták a sírkamráját annak a 3700 éves piramisnak, melynek maradványait április elején találták meg Kairótól délre, a dahsúri nekropoliszban. “A sírkamrát borító kövek elmozdítása után a régészcsoport felfedezett egy faládát, rajta három hieroglifasorral, amelyek az elhunyt védelmét szolgál...

Díszes szarkofágokat és múmiákat fedeztek fel a régészek egy fáraók korabeli sírban

Több mint ezer szobrot, tíz díszes szarkofágot és nyolc múmiát fedeztek fel régészek egy fáraók korabeli egyiptomi sírban Luxor közelében. A műemlékvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint a csaknem teljesen érintetlen sírhelyet egy Uszerhat nevű városi elöljáró (bíró) földi maradványai számára építették az egyiptomi Újbirodalom korszakában az időszám...

Egy 3700 éves, jó állapotban fennmaradt piramist találtak a régészek Egyiptomban

Mintegy 3700 éves, a 13. dinasztia idején épült piramis jó állapotban fennmaradt részeit tárták fel Kairótól délre, a dahsúri nekropoliszban - jelentette be Mahmud Afifi, az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium régészeti osztályának vezetője. A piramisra a 4. dinasztia (i.e. 2613-2494) első uralkodója, Sznofru fáraó tört falú piramisától északra bukkan...

A talajvízbe süllyedve bukkantak rá II. Ramszesz fáraó hatalmas szoborára

Egy kairói szegénynegyedben, a talajvízbe süllyedve találtak rá archeológusok egy nyolc méter magas szoborra, amely a tudósok szerint a több mint háromezer évvel ezelőtt uralkodó II. Ramszesz fáraót ábrázolja. Az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium az eddigi egyik legnagyobb jelentőségű felfedezésnek nevezte a szobor megtalálását. A leletet II. Ramsze...

Egy több mint hétezer éves elveszett várost tártak fel a régészek Egyiptomban

Több mint hétezer éves, az első dinasztia korában épült várost és temetőt tártak fel régészek a dél-egyiptomi Szóhág tartományban – jelentette be az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium. A város valószínűleg magas rangú tisztviselők és sírépítők otthonául szolgált. Fotó: Egyiptomi Műemlékvédelmi Minisztérium A felfedezés új fénybe helyezheti Abdzsút ...

Háromezer éves múmiát találtak III. Thotmesz fáraó halotti templománál

Háromezer éves múmiát találtak spanyol régészek III. Thotmesz ókori egyiptomi fáraó luxori halotti templománál - jelentette be az egyiptomi régiségekért felelős minisztérium. Mahmud Afifi, a minisztérium ókori Egyiptommal foglalkozó részlegének vezetője szerint a sírt a templom déli falának külső részénél fedezték fel és a sírban egy kartonázs technikáv...

AJÁNLÓ

zen power gold 3000 male sexual libido enhancer pill it works reviews weight loss weight loss pill quesenia best rated natural male enhancement cbd gummies legal louisiana male enhancement surgery philadelphia what is a rhino pill used for pfm x male enhancement pills is natures only cbd gummies legit