Szellemházasság: egy régi babona miatt rabolnak holttesteket Kínában

Kínában, az egyes országrészekben elterjedt babona szerint az egyedülálló férfi halálában és békétlenségében szerencsétlenséget hoz a rokonságára, ezt évszázadok óta úgy igyekeznek kivédeni, hogy egy nőt temetnek mellé, ez az úgynevezett szellemházasság“. A túlvilági feleség egyfajta kárpótlás is az életében egyedül maradt férfinak. Aminek gyakori előfordulásának oka, hogy a kínai népességen belül több a férfi, mint a nő. A kiválasztottat általában egy később elhunyt nő családjától veszik meg. Ha ez nem megy, akkor a rokonok sírrablókat keresnek fel.

kina-3

Néhány nappal ezelőtt is fény derült egy szellemházasság miatti sírrablásra az észak-kínai Sanhszi tartományban. A szóban forgó sír megbontásának és a koporsóban fekvő női holttest eladásának ötlete egy 72 éves Hou családnevű férfihoz fűződik. A Zsujcseng megyei rendőrség szerint Hou megtudta, hogy a szomszéd faluban elhunyt egy fiatal nő, és úgy vélte, megszerzése után jó áron tovább adhatja olyasvalakinek, aki elhalálozott egyedülálló férfi rokona mellé társat keres. Az úgynevezett “szellemházasság” túlvilági menyasszonyára 25 ezer jüanért (1 millió forint) már vevő is akadt, ám az illegális sírfeltárás nyomait a temetőbe járók felfedezték, a rendőrök pedig elkapták a tetteseket.

kina-2

Kínában időről időre beszámol a média hasonló esetekről, két éve például nagy port kavart, amikor az ország középső részén négy férfit több évi börtönbüntetésre ítéltek, mert a bíróság tíz női holttest ellopásában és eladásában bűnösnek találta őket. Az elítéltek a tetemekért akkor összesen több mint 240 ezer jüant, vagyis több mint 10 millió forintot kaptak. A szellemházasságnak, vagy szó szerinti fordításban a “lelkek házasságának” (minghun) az életükben házasságra nem lépett halottak rituális házasságkötésének több száz éves hagyománya van elsősorban Közép-Kína, valamint a déli Kuangtung tartomány vidéki területein. Többször megtörténik, hogy a babonás családok közvetítők révén temetőkből, kórházakból lopatnak el tetemeket, de arra is volt már példa, hogy közvetlenül a családtól vásárolták meg. 2007-ben és 2012-ben olyan esetekről is beszámolt a sajtó, amelyek során azért követtek el gyilkosságot, hogy az áldozatot értékesítsék.

kina

Forrás: MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!