Szarkofágokkal teli sírokra bukkantak egy háromezer éves temetkezési hely feltárásakor

Szarkofágokkal teli 16 ókori sírra bukkantak régészek egy háromezer éves temetkezési hely feltárásakor a Kairótól 300 kilométerre délre fekvő Minja város közelében lévő Tuna al-Gabal régészeti lelőhelyen.

A sírokat a késő fáraókorban, Kr.e. 664 és 399 között uralkodó három dinasztiához kötik az egyiptomi szakemberek. A régészek mészkőből készült 20 szarkofágot, öt fakoporsót, több száz amulettet és tízezer kék temetkezési szobrot, a halottakat kísérő úgynevezett usébti figurákat találtak.

Közzétette: Phys.org – 2020. január 30., csütörtök

 

Az ilyen gazdag tartalmú sírokat az évszázadok során általában kirabolták, ám ezek a sírok jó állapotban vannak, és a kőszarkofágok szépen csiszoltak – hangsúlyozta a leletek bemutatásakor Musztafa Vaziri, az egyiptomi Legfelső Régészeti Tanács főtitkára, a feltárást végző régészcsoport vezetője.

Vaziri elmondta, hogy a sírokat egyiptomi isteneknek, köztük Thotnak, az írás, a bölcsesség és a tudomány istenének ajánlották. Egy másik szarkofágot, amelynek tetején egy sólyom van, Hórusznak, a sólyomként vagy embertesttel és sólyomfejjel ábrázolt istennek ajánlották, aki Ozirisz és Ízisz fia volt.

Háled al-Anini egyiptomi idegenforgalmi és örökségvédelmi miniszter elmondta, hogy Minja tartományban 2018 óta számos ókori régészeti leletre bukkantak, köztük múmiákra és szarkofágokkal teli temetkezési helyekre. “Minját fel kel tenni az egyiptomi idegenforgalom térképére páratlan régészeti lelőhelyei miatt” – hangsúlyozta.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!