Számítógépeket adományoztak a ghánai tanárnak, aki eddig táblára rajzolva oktatta a számítástechnikát

Világszerte ismertté vált az a ghánai tanár, aki számítástechnikát oktat a nyugat-afrikai ország egyik középiskolájában, ám nem akárhogyan, ugyanis az intézmények nincsenek számítógépei. Az iskolának 2011 óta nincs működő számítógépe, a tanár pedig eszközök híján a táblára rajzolva oktatja a számítástechnika alapjait, amelyet kötelező ismerniük a diákoknak, ha sikeresen akarják teljesíteni a záróvizsgáikat. A Sekyedomase városában tanító Richard Appiah Akoto nemrég feltöltött néhány képet a facebook oldalára arról, hogy hogyan is zajlik náluk az oktatás a számítógépek hiányában, de nem számított rá, hogy fotói milyen hatalmas visszhangot fognak kiváltani.

A 33 éves tanár korábban saját laptopját használta, ám mivel az tönkrement, így rendkívül részletes rajzok segítségével oktatja diákjait, többek közt a Word ismeretére. Az elhivatott tanár, illetve a nem mindennapi számítástechnika óra híre gyorsan bejárta a világot, s többek közt a Microsoft vezetőségének figyelmét is felkeltette. Akotót még a vállalat szingapúri rendezvényére is meghívták, s az országát először elhagyó tanár a pedagógusoknak szervezett nemzetközi konferencián a Microsoft edukációs részlegének alelnökével, Anthony Salcito-val, beszélgethetett a színpadon.

A cég emellett ingyenes továbbképzést biztosít a számára és eszközöket is felajánlott az iskolának, hogy a diákok végre számítógépeken tanulhassák az informatikát. De nemcsak Microsoft, hanem több más intézmény, köztük a Leedsi Egyetem is a segítségükre sietett, így a tanulókat a legutóbbi iskolai fotókon már laptopokkal és számítógépekkel örökítették meg. „Nagyon boldog vagyok. Soha többé nem használjuk azt a táblát, mert végre vannak számítógépeink” – mondta a tanár.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!