Súlyos károkat okozott és halálos áldozatokat követelt az olaszországi földrengés

Helyszíni közlés szerint súlyos károkat okozott a szerda hajnali olaszországi földrengés az ország középső részén. Sergio Pirozzi, a rengéstől sújtott Amatrice polgármestere a SkyTg24 hírtelevíziónak sírva mondta el, hogy a város fele “nincsen többé”. Azonnali segítséget kért az épületek romjai alatt levő emberek kimentésére. Elmondta, hogy a város központi sétálóutcája megsemmisült. Hozzátette, hogy az Appenninekben levő település nehezen megközelíthető a bevezető utak omlása miatt is. Fabrizio Curcio, az olasz polgári védelem vezetője “jelentősnek” nevezte a Közép-Olaszországot hajnalban, 3.38-kor megrázó, 6,2-es erősségű földrengést, amelynek epicentruma a földtani jelentések szerint Accumoli közelében volt.

foldrenges-1

A földrengést Rómától Nápolyig megérezték, a fővárosban is többen a házakból az utcákra menekültek, de olasz hírügynökségi jelentések szerint rengés a Rómától északra fekvő Rieti városát is érintette, és Marche tartományban is károk keletkeztek. Egy órával később, hajnali fél öt után nem sokkal egy újabb, 5,4-es rengés Norcia és Castellucci városát érintette. Az olasz polgári védelem, a tűzoltóság és a fegyveres erők mentőegységei is a hajnali földrengés térségébe érkeztek, egyes hegyi települések azonban nehezen megközelíthetők – mondta Fabrizio Curcio az olasz polgári védelem vezetője szerda reggeli sajtótájékoztatóján. A vöröskereszt információi szerint egy híd is összeomlott.

Az áldozatok száma fokozatosan emelkedik: Accumoli polgármestere már hat halottat jelentett, Amatrice polgármestere ötöt, a Marche tartományban levő Ascoli Piceno térségében további két áldozatot találtak a romok alatt, Pescara del Trontóban hármat. Amatrice kórháza tele van sérültekkel, országos véradás indult. A több mint kétezerhatszáz lakosú város történelmi központjában jelentős károk keletkeztek, az utcák járhatatlanok a teljesen romokba dőlt házak és törmelék miatt, a romok alól mentik ki az embereket. A SkyTG24 olasz hírtelevízió helyi tudósítója szerint Amatricében a terméskőből épített régi épületek szabályosan “szétrobbantak” a rezgésekben. A megrémült lakosok hajnalban rohantak ki az utcára, és a legtöbben azóta is itt vannak. Aki tehette, gépkocsijába húzódott be. Sokan a későn indult mentés miatt panaszkodnak, a helyiek közül sokan saját maguk puszta kézzel igyekeztek a romok alá szorult embereket menteni. Az egyik civil mentőcsapatot egy helyi plébános vezeti. Hét személyt már élve találtak meg.

Több kisebb település polgármestere telefonon azt jelentette, hogy az épületek jelentős része megsemmisült. A Marche tartománybeli Arcquata del Trontóban két turistát élve emeltek ki a romok alól. Marche tartományban Ascoli Piceno, Fermo és Macerata városokat érintette a földrengés. Abruzzo tartományi elnöke közölte, hogy területén csak épületekben történt kár.

A mostani földmozgás méreteiben az Abruzzo régióbeli L’Aquila városát elpusztító, több mint 300 halálos áldozatot követelő 2009-es rengéshez hasonlítható – közölte Fabrizio Curcio, az olasz polgári védelem vezetője. Hozzátette, hogy Abruzzóban sűrűn lakott térséget érintett a földrengés, a mostani területen viszont kevesebben élnek, így remélhetőleg alacsonyabb áldozatszám várható. A földrengés az olasz fővárostól több mint 150 kilométerre levő térséget érintette, Lazio tartomány észak-keleti határán, az Appenninekben. Az amerikai földtani intézet mérése szerint a szerdai földrengés 6,2-es erősségű volt. A rengés epicentruma a földtani jelentések szerint a Lazio régióbeli Accumoli közelében volt, de megérezték az Adria-parti Riminitől egészen Nápolyig.

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!