Sikerült szétválasztani a gerincüknél összenőtt sziámi ikreket

Sikeres volt az egyéves Hussaina és Hassana Badaru szétválasztása. Az orvosok sajtótájékoztatón mutatták be a műtét után már csaknem teljesen felépült ikreket, mostanra bizton kijelenthető, hogy túljutottak a nehezén, és remekül érzik magukat a szétválasztás után. A nigériai kislányok a gerincük alsó részénél voltak összenőve, és mivel nemcsak a csigolyák, hanem a gerincvelő is közös volt, a szétválasztó műtét különösen bonyolult és veszélyes volt. Az ikrek szétválasztásában a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy megoszlott a tápcsatornájuk, az urogenitális rendszerük és az idegrendszerük is bonyolult összenövéseket mutatott.

Sikeres szétválasztó műtét

Sikeres szétválasztó műtét

Az ikrek születése után a szülők felkerestek egy nigériai speciális kórházat, ahol az orvosok azt mondták, hogy a műtét annyira bonyolult, hogy semmi esély mindkét babát megmenteni. A szülők azonban ebbe nem akartak beletörődni, ezért kétségbeesetten próbáltak más orvosokat is felkeresni, míg végül Új-Delhiben találtak egy ovost aki vállalta a veszélyes beavatkozást. A műtétre idén augusztus 12-én került sor, ekkor történt meg a tényleges szétválasztás. A feladat nehézségei miatt nemcsak aprólékos, minden eshetőséget számba vevő tervezésre volt szükség, de az orvosok az operáció előtt elpróbálták a beavatkozást olyan bábukon is, amelyeket a két lány adottságai alapján készítettek el.

Sikeres szétválasztó műtét

A szenzációs műtét után 3 és fél héttel a lányokon már nem is látszik, hogy mekkora csodának voltak a részesei és milyen veszélynek voltak kitéve. Csak néhány apró heg fogja emlékeztetni a kisgyerekeket arra, hogy egykor nemcsak lélekben, de testben is egyek voltak.

Sikeres szétválasztó műtét

Sikeres szétválasztó műtét

Sikeres szétválasztó műtét

Sikeres szétválasztó műtét


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!