Sikeresen lezajlott a Rákóczi híd próbaterhelése

Befejeződött vasárnap a Rákóczi híd próbaterhelése, amelyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság írt elő az 1-es villamosvonal átvezetése miatt. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója vasárnap, a próbaterhelés idején tartott sajtótájékoztatón történelmi eseménynek és “a józan ész próbaterhelésének” nevezte a folyamatot. Mint mondta, 1996-ban, a híd átadása után nem sokkal, be kellett volna indulnia a villamosforgalomnak is, de ez elmaradt, majdnem 20 évet kellett arra várni, hogy “a józan ész győzedelmeskedjen”. Hozzátette: történelmi adósságukat törlesztik most a villamosvonal átvezetésével.

Rákóczi híd próbaterhelése
MTI Fotó: Marjai János

Jelezte, hogy a híd átadása előtt szintén tartottak próbaterhelést, de akkor villamosokkal ezt nem tudták kivitelezni, ezért határozatban rögzítették, hogy a villamosforgalom beindulása előtt újabb próbákat kell végezni. Az 1996-ban átadott 494 méter hosszú, 6280 tonnás hídszerkezetet a hétvégi statikus és dinamikus próbaterhelés alatt mintegy ezer tonnával terhelték meg, a szakemberek egyebek mellett a híd állagát, a főtartóknál keletkező feszültséget vizsgálták. A tesztben két Combino villamos és húsz tehergépkocsi vett részt.

Rákóczi híd próbaterhelése
MTI Fotó: Marjai János

„Ez egy maximális terhelés, ennek egy átlagos üzemben a fele, kétharmada az, ami a hídon átmegy. Most, ugye, az új körülmény, hogy a villamos felkerül a hídra, ezért kellett ezt a vizsgálatot elvégezni, amit sikeresen sikerült lezárni” – mondta Sal László, az A-Híd Zrt. vezérigazgatója.

A teszt alapján jegyzőkönyvet készítenek, amely alapján a Nemzeti Közlekedési Hatóság dönt arról, hogy megindulhat-e a forgalom. Pozitív döntés esetén megkezdődhet a villamosvezetők képzése és vizsgáztatása és legkésőbb kora tavasszal megindulhat az utasforgalom az 1-es villamos új szakaszán.

Rákóczi híd próbaterhelése
MTI Fotó: Marjai János

A próbaterhelésről készült felvételt a hvg.hu készítette:

Forrás: MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!