Rosetta – minden idők egyik legkomplexebb űrmissziója

Az előkészítés időtartama: 20 év. Az űrben töltött idő: 10 év. A cél: megérteni a Naprendszer eredetét és evolúcióját, valamint új információkat szerezni a földi élet kialakulásával kapcsolatban.

A National Geographic Channel a Kozmosz: Történetek a világegyetemről című nagysikerű sorozata után ismét a világűr felé veszi az irányt, és minden idők egyik legkomplexebb, húsz év előkészületet igénylő űrmissziójának történetét mutatja be új filmjében. 2014. november 12-én ugyanis egy űrszonda történelmet fog írni: a Földtől több millió kilométerre megkísérel leszállni egy kő és jég által alkotott, mindössze néhány kilométer átmérőjű üstökös felszínére.

rosetta

Rosetta elnevezésű űrszonda 2004 óta halad az üstökös felé, és leszállóegysége sikerén egy komplett nemzetközi kutatócsapat dolgozik. A tudósok abban reménykednek, hogy az űrszonda leszállóegysége, a Philae műszerei olyan adatokat gyűjtenek majd a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökösön, melyekből még jobban megismerhetjük Naprendszerünk keletkezését, és vadonatúj információkhoz juthatunk a földi élet eredetével kapcsolatban.

A NatGeo egyórás filmje, a Rosetta: hosszú utazás egy üstököshöz a European Space Agency csapatát követi nyomon, akik az űrszonda célba juttatásán dolgoznak. A filmben érdekes információkat tudhatunk meg a Rosettáról, a húsz éve tartó projektről, miközben az irányító csapat munkájába is bepillanthatunk. A filmet november 2-án, vasárnap 22 órakor mutatja be a National Geographic Channel.

Rosetta

Tudta Ön, hogy…?

  • Amikor a Philae leszállóegység 2014. november 12-én megkísérel majd landolni a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökösön, a Rosetta már tíz éve lesz úton a világűrben.
  • Utazása során a Rosetta háromszor haladt el a Föld és egyszer a Mars mellett, és két kisbolygó közelében is elsuhant.
  • A Rosetta ötször repülte körül a Napot.
  • A Rosetta az első űrhajó, mely – kizárólag saját napelemei energiájára támaszkodva – megközelítette a Jupiter pályáját.
  • A Rosettát útközben 31 hónapra hibernálták, azaz minden kapcsolata megszakadt az Európai Űrügynökséggel.

Rosetta

  • Az űrszonda két 13 méteres napelem-egységének összterülete 64 négyzetméter.
  • A Rosetta 2012 közepén járt a legtávolabb a Naptól és a Földtől, előbbitől 800, utóbbitól 990 millió kilométer választotta el.
  • Mivel a 67P/Csurjumov-Geraszimenkón a gravitáció a földi gravitáció 1/100 000-e, az egymázsás Philae-t szigonyokkal és jégcsavarokkal kell majd az üstökös felszínéhez rögzíteni.
  • A Philae a Rosettáról való leválás után 2014. november 12-én megkísérli a történelem első irányított (ún. „puha”) landolását egy üstökösön.

 

További információk a National Geographic Channel weboldalán: natgeotv


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!