mars bolygó - KERESÉS

A hatékonyabb keresés érdekében a cikk címében és a tartalomban is keresni fogunk

Egyértelműen víz létezését bizonyítja a NASA által talált lelet a Marson

A NASA Opportunity nevű robotja, olyan mintát vett, amely az eddigi legkomolyabb felfedezésnek számít. A talált kőzetminta, olyan agyagásvány, amely azt bizonyítja, hogy a bolygó klímája melegebb volt és nedvesebb a mostaninál. A víz létezésére, hosszú évek óta folyamatosan gyűlnek a bizonyítékok. Ugyanakkor eddig a kénsav jelenléte, azt sugallta, hogy ...

Folyók lehettek a Marson

Egykor folyók szabdalhatták a Mars felszínét, erre következtetnek kutatók a vörös bolygón talált folyami kavicsokból. A jellegzetes kövecskékről készült első felvételeket már a múlt év szeptemberében bemutatta az amerikai űrkutatási hivatal. A részletes tanulmány most kerül először a nyilvánosság elé a Science című tudományos folyóiratban...

NASA: a Marsra lépést nem kerülheti el az ember

Nem kerülheti el az ember, hogy a 2030-as évek végéig a Marsra ne lépjen, az Egyesült Államok számára pedig ez még prioritás is - jelentette ki hétfőn Charles Bolden, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) igazgatója egy washingtoni tudományos konferencián. "Egy Mars-misszió ma az emberiség számára a legfőbb űrkutatási cél és prioritás a NASA számára is...

A Curiosity bizonyítékot talált, hogy létezhetett élet a Marson

A Curiosity Mars-járó teljesítette küldetése fő feladatát, és bizonyítékot talált arra, hogy a bolygó valaha alkalmas lehetett a földihez hasonló életre - jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján a NASA. Az amerikai űrhivatal specialistái elmondták, hogy a Mars-járó februárban vett talajmintáinak elemzése során megtalálták az élet kialakulásához s...

Így nézhetett ki a kék Mars

Nem könnyű elképzelni, milyen lehetett a vörös Mars, amikor még volt légköre, és víz borította felszíne egy részét. Kevin Gill szoftverfejlesztő a NASA műholdjainak adatai alapján elkészítette a kék Mars modelljét. Gill a Földről is készített már hasonló modelleket, és miután látta, hogy a Marsról többen is próbálnak olyan képet készíteni, amely még a f...

Folyómederbe botlott a Curiosity a Marson

Nem tippeltek rosszul a NASA szakemberei, amikor a Curiosity leszállási helyét kiválasztották: a legfrissebb eredmények szerint a Gale-krátert több milliárd évvel ezelőtt egy folyó szelte ketté. A feltételezést több bizonyíték is alátámasztja, de a fő érvet az a furcsa kőhalom rejtette, amit a Mars-járó már hetekkel ezelőtt kiszúrt. A ...

A 25 legjobb felvétel, amit a 25 éves a Hubble Űrteleszkóp készített

Immár negyed évszázada áll az emberiség szolgálatában a Hubble űrteleszkóp, ami ez idő alatt hatalmasat lendített az űrkutatáson. A kémlelő műhold élete azonban eléggé döcögősen indult, sőt, majdnem kudarcba fulladt az egész projekt: a kimerítő tesztelések ellenére csak fellövése és pályára állása után derült ki, hogy a főtükör csiszolása nem lett tökél...

Alkalmas lehetett az élet kialakulására a Jupiter holdjának felszín alatti óceánja

Alkalmas lehetett a múltban a mikrobiális élet kialakulására a Jupiter holdjának, az Európénak a felszín alatti óceánja - állapította meg egy amerikai kutatócsoport. Az Európéra, amelynek óceánja vastag jégréteg alatt rejlik, régóta a földi értelemben vett élet támogatására alkalmas égitestként tekintenek a kutatók, csakúgy mint a Marsra és a Szaturnusz...

Sikeresen feltérképezték az óceánok mélyének egyötödét

Feltérképezték az óceánok mélyének egy ötödét a Seabed 2030 mélytengermérési program kutatói, akik a koronavírus-járvány kihívásai ellenére folytatják tevékenységüket. Az óceánok mélyének topográfiája a kutatók szerint kevésbé ismert, mint a Mars a Merkúr vagy a Vénusz felszínéé, vízrajzi feltárásuk segíteni fogja megérteni az óceánok hatását a Föld klí...

Rekordot döntött a legveszélyesebbnek tartott aszteroidát vizsgáló űrszonda

Rekordközelségbe került a Bennu kisbolygóhoz az OSIRIS-REx űrszonda - jelentette be a NASA. A szonda megdöntötte a csillagászati objektumhoz legközelebbi röppályán mozgó, ember alkotta űrszonda rekordját. A napokban végrehajtott manőver segítségével az űrszonda mintegy hét hétre a Bennu kisbolygó felszínétől 680 méteres távolságú pályára került. ...

AJÁNLÓ

buffalo male enhancement star cbd gummies stimuli rx hemp gummies for ed male enhancement com cbd gummies hallucinations best diet pills to help burn fat fast difference between broad spectrum and full spectrum cbd gummies rybelsus weight loss results purely inspired garcinia cambogia weight loss supplement walmart cbd gummy