Ősi perui papnő arcát rekonstruálták

Ősi perui papnő rekonstruált arcmását mutatták be Limában régészek és kulturális vezetők. A Cao úrnőjének nevezett nő a húszas éveiben halhatott meg mintegy 1700 évvel ezelőtt. A régészek úgy vélik, az ősi PeruBepillantás a perui Manu Nemzeti Park csodálatos és ritka élővilágába. egy sivatagos völgyében uralkodott, ahol művészien tetovált testét fegyvereivel és aranytárgyaival együtt eltemették.

Koponyája szerkezete és etnográfiai kutatások alapján régészeti orvosszakértők segítségével, 3D-technológiával készítették el arcmását, a munka100 éves kora ellenére heti 6 napot dolgozik egy tisztítóban egy amerikai néni. tíz hónapig tartott – mondta Peru kulturális minisztere. Salvador del Solar hangsúlyozta, hogy az arcmással Peru egyik legértékesebb régészeti leletJóval korábban megjelenhetett az élet a Földön, mint gondoltuk. ét akarták az egész világhoz közelebb vinni, a peruiakat pedig arra akarták emlékeztetni, hogy milyen gazdag az ország kulturális öröksége.

Cao úrnőjének mumifikálódott földi maradványait 2005-ben fedezték fel. A lelet ellentmondott annak a nézetnek, amely szerint a Chicama-völgyet 100 és 700 között uraló mocsika indiánok patriarchális társadalomban éltek. Azóta számos mocsika nő múmiáját tárták fel, akik a sírmellékletek alapján jelentős politikai és vallási szerepet töltöttek be. A régészeti és orvosszakértői vizsgálatok kimutatták, hogy Cao úrnője egy szülés szövődményeibe halt bele, egyébként egészséges életet élt. Karját és lábát kígyók, pókok és természetfeletti motívumok tetoválásai díszítették.

Múmiája mellett egy megfojtott serdülő holttestét is feltárták, az El Brujó-i ásatási terület múzeuma szerint talán azért áldozták fel, hogy a papnő úti kalauza legyen a túlvilágon. Cao úrnőjének arcmását július közepéig Limában, a kulturális minisztériumban, ezután az El Brujó-i múzeumban lehet megtekinteni.

BBC, MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!