Négyes ikreket szült egy 13 gyerekes, 65 éves német nagymama

Négyes ikreket szült egy 13 gyerekes, 65 éves német nagymama májusban egy berlini kórházban – jelentette az RTL tévé, amely kizárólagos jogot szerzett az esetről való tudósításra. A három fiú és egy lány – Dries, Bence és Fjonn, valamint Neeta – a terhesség 26. hetében született meg császármetszéssel. Súlyuk 655 gramm és 960 gramm között van. Annegret Raunigk, a 13 gyerekes, hétszeres nagymama, egy nyugdíjba menetel előtt álló angol-orosz szakos tanárnő. A nő Ukrajnába utazott azért, hogy adományozott, megtermékenyített petesejteket ültessenek a méhébe. Németországban ugyanis ezt nem teszik lehetővé a törvények.

65 évesen szült négyes ikreket egy német nagymama

65 évesen szült négyes ikreket egy német nagymama

A teherbe esés csak többszöri kísérlet után sikerült. Vállalkozását több orvos bírálta, megkérdőjelezvén, hogy fizikailag képes lesz megszülni a magzatokat. A berlini asszony legidősebb gyermeke 44 éves, az eddigi legfiatalabb pedig 9 éves volt. Elmondása szerint azért vállalkozott gyermekszülésre, mert kilencéves kislánya egy kistestvérért könyörgött.

VIDEÓ:

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!