Négy hét után találtak rá az új-zélandi vadonban eltévedt nőre

Négy hét után találtak rá a hatóságok Új-Zéland Déli-szigetPálmalevelek mentettek meg három hajótöröttet. ének hóborította távoli csücskében egy cseh nőre, aki párjával együtt indult túrázni, de a férfi nem sokkal később meghalt egy balesetben – közölte csütörtökön a helyi rendőrség. Olaf Jensen rendőrfelügyelő szerint a nőre szerdán találtak rá a hatóságok a hófödte Routeburn túraútvonal mentén lévő kunyhóban. A nőt egy helyi kórházba szállították, az állapota nem súlyos, de megviselték a történtek.

Jensen elmondása szerint a fiatal pár július 26-án indult el a 32 kilométeres túrára, amely általában három napot vesz igénybe, ám eltévedtek, mivel a turistajelzéseket betemette a hó. A páros rendesen fel volt szerelkezve egy túrához, de nem azokhoz a környezeti feltételekhez, amelyekkel szembesültek.

uj-zeland-4Forrás: Flickr/Or Hiltch

Eltévedésük második napján a férfi leesett egy meredek lejtőn és meghalt. A nő a következő három éjszakát a fagyban töltötte, majd rátalált az erdőVarázslatos őszi tájképek egy fiatal cseh fotóstól. felügyelet egyik kunyhójára és betört oda. A testhőmérséklete ekkor már alacsony volt, némi fagyJégbe fagyott egy szibériai kisváros, Dugyinka. ást és kisebb sérüléseket is szenvedett. A kunyhónál volt tűzifa és a vadőrök feltehetőleg némi élelmiszert is hátrahagytak. A nő egy közelben lévő másik kunyhóba is betört, hogy élelmet szerezzen.

uj-zeland-2Forrás: Wikipedia/Steffen Sledz

“A tapasztalatai alapján és a lavinaveszély miatt a nő úgy ítélte meg, hogy az lesz a legjobb, ha a kunyhóban marad, ami valóban a legjobb döntés volt” – mondta Jensen, hozzátéve, hogy a nő egy nagy “h” betűt rajzolt a hóba, hogy jelezze, segítségre van szüksége, ám a szélsőséges körülmények miatt járhatatlanná vált útvonalat elkerülték a túrázók. A rendőrfelügyelő szerint a cseh konzulátus csak szerdán jelentette a pár eltűnését. A rendőrség megtalálta a turisták autóAz első nepáli autó. ját a túraútvonal elején és helikoptert küldött a felkutatásukra. A rendőrség csütörtök délután kezd kutatni a férfi holtteste után.

Forrás: Wikipedia/Zoharby

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!