Nagy erejű földrengés rázta meg Japánt

Nagy erejű, az első becslés szerint 7,3-as erősségű földrengés volt Japán északkeleti részén, helyi idő szerint kedden reggel. A rengés következményeiről még nem érkeztek részletesebb jelentések. A rengés központja tíz kilométeres mélységben volt a tenger alatt, Fukusima prefektúra csendes-óceáni partjai közelében.

foldrenges

A földmozgást érezni lehetett Tokióban is, helyenként a Sinkanzen gyorsvasút is leállt. Egy tűzeset is történt Ivaki város olajfinomítójában. A hatóságok figyelmeztetést adtak ki a tengerár miatt. A lakosságot arra figyelmeztették, hogy a következő néhány napban egy újabb nagy földmozgás következhet be.

A hatóságok hat prefektúra területére is figyelmeztetést adtak ki a tengerár miatt. A meteorológiai szolgálat Ivaki térségében egy első, hatvan centiméteres árhullámot észlelt, illetve később egy 90 centiméterest is. A Japan Times szerint Sendai kikötőnél egy 1,4 méteres árhullám is kialakult, ilyet a 2011-es nagy cunami óta nem észleltek. A hatóságok attól tartottak, hogy a későbbi hullámok helyenként elérhetik a három méter magasságot is, ezért felszólították a parti lakosokat, hogy húzódjanak feljebb fekvő területekre.

A földrengés miatt Fukusimában átmenetileg leállt egy reaktor vízhűtő rendszere. Később egy közleményben arról számoltak be, hogy a hűtést sikeresen helyreállították a Fukusima Daini atomerőmű hármas reaktorának épületében. Az erőmű 2011. óta nem működik, de a fűtőelemeket ekkor is hűteni kell. Japánban jelenleg csak két atomerőmű szolgáltat áramot, és mindkettő az ország délnyugati részében van.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!