Mosómedveszerű mintázatot és álarcot viselt egy 130 millió éve élt dinoszaurusz

Mosómedveszerű mintázatot és álarcot viselt egy 130 millió éve élt dinoszaurusz: a szőrt nem, ellenben több helyen tollat viselő Sinosauropteryx különleges mintázatával rejtőzött el ellenségei elől. A mai mosómedvékéhez hasonló sötét arcmaszkszerű mintázat, sötét hát, világos hasi rész és csíkos farok jellemezte az állatot Fiann Smithwick, a Bristoli Egyetem kutatója és munkatársai szerint, akik eredményeiket a Current Biology című szaklapban mutatták be.

“A dinoszauruszok nem voltak mind azok a nagy súlyú, szürke szörnyek, ahogyan a gyerekkönyvekből ismerjük őket. Legalább néhányuk összetett mintázatú volt, hogy ezzel megtévesszék támadójukat és hogy jobban el tudjanak rejtőzni, csakúgy, mint a ma élő állatok” – mondta Smithwick.

Forrás: Robert Nicholls/Current Biology

A bristoli szakértők már 2010-ben rekonstruálták a Sinosauropteryx mintázatát. A kutatócsapat ezúttal azt vizsgálta, milyen célt szolgálhatott a különleges színezet és milyen élettér illett ehhez leginkább. A has és a háti rész színezetének kontrasztját a szaknyelvben ellenárnyékolásnak hívják és több ma élő állatnál is megtalálható. A Sinosauropteryxnél a világos és sötét közti átmenet nagyon éles. Ez arra utal, hogy az állat sok időt töltött olyan napos, nyílt területen, mint például a szavanna. Ha erdőben élt volna, a színátmenet sokkal folyamatosabb lett volna.

Forrás: Jakob Vinther, Fiann Smithwick

Napsütésben a dinoszaurusz háta világosabbnak hat, a hasa pedig sötétebbnek. Ezáltal az állat kevésbé tűnik háromdimenziósnak, így jobban beleolvad a háttérbe, mint az egyszínű élőlények. A szemek körüli sötét, arcszerű színezet hatására szemei kevésbé felismerhetők, a csíkos farok célja pedig, hogy megtévessze a támadót, és elvonja a figyelmet olyan létfontosságú testrészekről, mint a has és a fej.

A mintegy 1,2 méteres Sinosauropteryx nagyjából 130 millió éve élt és az úgynevezett Jehol-csoportban, Kína északkeleti részének egyik régiójában fedezték fel. Ez a terület az itt talált fosszíliák kiemelkedő állapotáról ismert. Korábban úgy vélték, hogy a Sinosauropteryxek korában ezt a területet erdő borította. Smithwich és munkatársainak elemzése szerint azonban itt szavannák terülhettek el és a táj sokkal változatosabb volt, mint azt eddig hitték.

Current Biology, EurekAlert, MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!