Milliókat talált új lakásában, a kandalló alatt egy norvég férfi, de nem tartotta meg a pénzt

Becsületességéért ünneplik a norvég ingatlanbrókert, aki csaknem 350 ezer koronát (12 millió forintot) talált a kandalló alá rejtve új lakásában, és ahelyett, hogy megtartotta volna, jótékony célra ajánlotta fel. Vemund Thorkildsen két hete találta meg az eldugott pénzt, amikor épp egy barátjának mutatta meg új oslói lakását. Szerették volna kipróbálni, hogy vajon át lehet-e rakni a kandallót egy másik szobába, ezért elmozdították egyik kövét. A kő alá dugva egy borítékot találtak, amelyben majdnem 350 ezer korona volt norvég bankjegyekben. “Először úgy örültünk, mint a lottónyertesek, de aztán arra gondoltam, hogy ez nem az én pénzem” – emlékezett a 27 éves Thorkildsen.

talalt-penz

A férfi a lakást egy norvég rákalapítványtól vette, amely egy hagyaték révén jutott hozzá. Ezért Thorkildsen elhatározta, ennek az alapítványnak kell megkapnia a pénzt. “Jó lett volna elmenni belőle egy vakációra, de ez a pénz nem volt az enyém, és úgy éreztem, szép lenne valami olyan jó dologra fordítani, mint ez a rákalapítvány” – mondta. A Kreftforeningen rákalapítvány megerősítette, hogy a férfi átadta nekik a pénzt. Miután a történetet a Dagbladet norvég napilap megírta, Thorkildsenhez özönleni kezdtek a telefonhívások és sms-ek, valamint a közösségi oldalak kommentjei: a barátai és ismeretlenek is ünnepelték becsületességéért.”Rengetegen mondták, hogy ők is így cselekedtek volna. Nagyon jó volt ezt hallani. Megerősíti az emberiességbe vetett hitet” – fogalmazott Thorkildsen.

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!