Megnyitották a világ legnagyobb függőhídját Isztambulban

Isztambulban megnyitották az Európát és Ázsiát összekötő harmadik Boszporusz-hidat, amelynek célja, hogy kerülőutat képezve feloldja a nagyváros túlzsúfolt forgalmát. Az átjáró I. Szulejmán szultán édesapja, Vitéz Szelim nevét viseli. Recep Tayyip Erdogan török elnök az átadóünnepségen hívta fel a figyelmet, hogy átjárót terveznek építeni a Dardanellák felett is. Binali Yildirim kormányfő felszólalásában megígérte: a jövőben sem a kamionok, sem a távolsági buszok nem mennek be a metropoliszba.

hid-2

A híd mérnöki alkotásként világszínvonalat képvisel, 59 méteres szélességével és pilléreinek 322 méteres magasságával a világ legnagyobb függőhídja. Az építmény fesztávolsága 1408 méter. Az átkelő felszínén kétszer négysávos autóút és két vasúti sínpár is található. A híd a tengerszoros két partján Isztambul Sariyer és Beykoz kerületeit kapcsolja össze. A beruházási költség 4,5 milliárd török líra (mintegy 450 milliárd forint) – olvasható a híd hivatalos internetes oldalán.

A megnyitóünnepségen részt vett számos ország állam- és kormányfője. A rendezvény biztonságáért egyebek között légvédelmi ágyúkkal és nehézgéppuskákkal felfegyverzett páncélautók feleltek, az esemény idejére a Boszporusz hajóforgalmát leállították.Törökország célkitűzése, hogy 2023-ra a világ tíz legnagyobb gazdasága közé kerüljön.

hid

A Fekete-tengert a Márvány-tengerrel összekapcsoló szoros felett korábban két híd már épült Isztambul belterületén. Az első Boszporusz-hidat 1973-ban nyitották meg, a Hódító Mehmet szultánról elnevezett második átjáró pedig 1998-ban készült el.

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!