Megérkezett a gemenci erdőbe Zoltán, a jeladós fekete gólya

Megérkezett Magyarországra Zoltán, a jeladós fekete gólya, aki február 16-án indult el a Közép-Afrikai Köztársaság területéről, hogy megtegye a több mint 6 ezer kilométeres útját. Zoltán a vártnál csaknem egy héttel később érkezett meg fészkébe – közölte a Gemenc Zrt.

Forrás: Gemenc Zrt.

A madarat 2016. június 23-án jelölték meg a gemenci erdőben, és az egyetlen olyan magyarországi fekete gólya, amely úgy járta meg Afrikát, hogy pontos információk vannak vonulásának minden napjáról.

Zoltán február 16-án kezdte meg vándorútját Magyarország felé és 150-200 kilométeres távokat megtéve 20-án már Szudán déli részén járt. Február 21-én megpihent, vagy az időjárás miatt nem indult tovább, másnap viszont 400 kilométert tett meg, 24-én érte el a Nílus völgyét, a hónap utolsó napján a Nasszer-tó közelében éjszakázott.

Forrás: Gemenc Zrt.
Forrás: Gemenc Zrt.

Februárban 12 nap alatt 2500 kilométert tett meg. Március 3-án a Szuezi-öböl bejáratánál átrepült a Vörös-tengeren, majd a Földközi-tenger keleti partvonalát követve 8-án érkezett Törökországba, 12-én az Ulubat tónál, a Márvány-tenger közeléből küldött adatokat a jeladó.

Három nap “pihenőt” követően végre útra kelt, Gallipoli mellett átrepülve a keskeny tengerszorost március 16-án érkezett meg Európába. Innen 5 nap alatt érkezett meg a gemenci fészekbe. Őszi és tavaszi vonulása alatt csaknem 12 ezer kilométer utat tett meg, amely a Gemenc Zrt. weblapján nyomon kísérhető volt.

   Zoltán útvonala március 1. és 11. között. (2400 km)

A jeladók által gyűjtött információk feldolgozása a Gemenc Zrt. számára azért fontos, hogy megismerjék a fokozottan védett fekete gólyák életmódját. Ezzel a technológiával olyan helyeken is követhető a madarak útja, ahol terepi megfigyelés nem lehetséges. A megszerzett ismeretek széles körű közzétételével az erdőgazdaság a természetvédelmi szemléletformálást kívánja segíteni.

Forrás: Gemenc Zrt.

Cikkajánló: Új feketególya-pár foglalta el a bekamerázott gemenci fészket

Forrás: Gemenc Zrt.

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!