Még évekig maradnak a szökőmásodpercek

További kutatásokat javasolt a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) genfi tanácskozásán a szökőmásodpercek eltörléséről, mielőtt a szervezet meghozná döntését a kezdeményezésről. A nemzetközi kommunikációs szabványok összehangolását felelős szervezet szakemberei megfontolták a szökőmásodpercek kiiktatásáról szóló javaslatot, de a végső döntésnek szerintük még nincs itt az ideje. “Több részlet ismerete szükséges a gyakorlat beszüntetésének lehetséges hatásáról, ezért a világ rádiókommunikációjáról 2023-ban tervezett nemzetközi konferencián fogják kiértékelni a kutatási eredményeket. Addig szükség szerint a szökőmásodperceket hozzá fogják adni a világidőhöz” – tették hozzá.

ido

A szökőmásodperceket 1972-ben vezették be az összehangolt világidő, az UTC részeként, legutóbb június 30-án iktattak be egy másodpercet. A Föld forgási sebességére alapozott világidő mellett megjelent a nemzetközi atomidő is. Ezzel a folytonos skálával pontosan lehet mérni az időt, mert független a Föld forgásától. 1972-ben két szökőmásodperccel hosszabbodott meg az év, és 1999-ig egy-két évente beiktattak egy-egy szökőmásodpercet, azóta viszont ritkábbá váltak az “évhosszabbítások”. Az idei volt a 26. alkalom, amikor beiktattak egy szökőmásodpercet. Az eddigi szökőmásodpercekből 15-öt szilveszterkor, az ideivel együtt 11-et június utolsó napján iktattak be. A szökőmásodpercek kiiktatását már évek óta javasolják szakértők, de a Nemzetközi Távközlési Unió korábbi tanácskozásán is elhalasztotta döntését.

fold

 

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!