Matakó kölyök született a Fővárosi Állatkertben

Különleges kis jövevényt, egy néhány hete született matakót mutattak be a nagyközönségnek a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A matakók különlegessége a többi tatufaj között, hogy teljesen, szinte egy szabályos golyóvá össze tudnak gömbölyödni – mondta el Hanga Zoltán az állatkert sajtószóvivője. A legtöbb tatuféle hasa ugyanis összegömbölyödéskor védtelen marad, ezért veszély esetén félig földbe ássák magukat erős karmaikkal.

Forrás: MTI/Kovács Attila

Ez a Dél-Amerikában őshonos faj a kisebb tatuk közé tartozik, súlya felnőttkorban sem haladja meg a kettő kilogrammot, élethossza akár 30-35 év is lehet.

Világszerte összesen 21 tatufaj létezik, a legkisebbek súlya kevesebb, mint egy kilogramm, a legnagyobbé eléri az 50 kilogrammot is. Páncéljuk elcsontosodott bőrből áll, nincs összenőve a csontvázzal. Elsősorban rovarokkal táplálkoznak.

Forrás: MTI/Kovács Attila

Az állatkert négy évvel ezelőtt kezdett el a matakók tartásával foglalkozni, tavaly született az első kölyök, egy hím, Briós, aki azóta már egy franciaországi állatkertben él. A mostani, négy hetes újszülött egy nőstény, neve egyelőre még nincs. Ugyanattól az anyától született, mint Briós. A matakókölyköt leginkább a nyitás utáni órákban lehet látni a Pálmaházban, a maradék időt egyelőre fészekben tölti.

Ismét matakó született az állatkertben

Anya és lánya a matakóknál

A közelgő anyák napja jó alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a matakó anyukára, aki néhány héttel ezelőtt már a második kölykét hozta világra. A Pálmaházban láthatjátok őket.
Bővebben: https://zoobudapest.com/ezt-latnod-kell/hirek/anya-es-lanya-a-matakoknal

#BudapestiÁllatkert #matakó #tatu #kisállat #állatkölyök #BudapestZoo #threebandedarmadillo #babyarmadillo #armadillopup

Közzétette: Fővárosi Állat- és Növénykert – 2019. május 3., péntek


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!