Már az ötezredik Mars-napját töltötte a vörös bolygón az Opportunity

Minden várakozást felülmúlt a NASA Opportunity nevű marsjárója, melynek útnak indításakor a tervezők mindössze abban mertek reménykedni, hogy a jármű minden gond nélkül kibír majd néhány hónapot a vörös bolygón. Az Opportunity a NASA Mars Exploration Rover programjának második robotja, 2004. január 25-én landolt a Marson, három héttel ikertestvére, a Spirit (MER-A) után.

Forrás: NASA, ESA, The Hubble Heritage Team 

“Ötezer Mars-nappal a 90 naposra tervezett misszió kezdete után ez a csodálatos marsjáró még mindig szolgál meglepetésekkel” – mondta John Callas, a NASA pasadenai laborjának vezetője.

Forrás: NASA/JPL/Cornell University, Maas Digital LLC

Egy Mars-nap 40 perccel hosszabb, mint egy földi nap. Tizennégy évvel ezelőtti landolása óta az Opportunity 225 ezer képet küldött a Földre. A golfautó méretű robot teljes mértékben felülmúlta építői várakozásait. A NASA szakértői a 90 naposra tervezett misszió kezdetén nem hitték, hogy a napenergiával hajtott marsjáró kibírja a vörös bolygón töltött első telet. Akkoriban az Opportunity egy kráter szélén lévő völgyet vizsgált. A Spirittel 2010-ben megszakadt a kapcsolat, azóta az Opportunityn kívül 2012 óta a Curiosity is kutat a Marson.

Forrás: NASA/JPL/Cornell University 
Forrás: NASA/JPL

Az Opportunity minden más gördülő járműnél messzebb jutott egy idegen égitest felszínén. Ez a teljesítmény különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a marsjárótól mindössze egyetlen kilométer megtételét várták és nem is tervezték hosszabb táv teljesítésére. Bár a lényeget nem is a maga mögött hagyott távolság jelenti (több mint 45 kilométer), hanem a közben elvégzett mérések és tudományos felfedezések.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!