Laboratóriumi őssejtekkel regenerálták öt beteg makákó károsodott szívét

Egy majom bőrsejtjeiből laboratóriumban létrehozott őssejtekkel sikerült japán tudósoknak regenerálni öt beteg makákó károsodott szívét. Ez az első alkalom, hogy indukált pluripotens őssejtekeket (iPS sejtek) használtak infarktust szenvedett szív károsodásának helyreállításához – írták a japán szakemberek a Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.

Az érett sejtek indukált pluripotens sejtekké való programozásának technikájáért 2012-ben a japán Jamanaka Sinja és a brit John B. Gurdon orvosi Nobel-díjban részesült. Az indukált pluripotens sejtekből a test valamennyi szövete kialakítható. A makákók olyan főemlősök, amelyeknek a szövetpótlásban meghatározó szerepet játszó HLA-rendszere – emberi fehérvérsejt antigén fehérjecsoport – nagyon hasonlít az emberekéhez.

makakok-5Fotó: Wikipedia/RedCoat 

Az iPS technika kifejlesztése előtt a pluripotens őssejteket emberi embriókból növesztették. Létezik az őssejtek egy harmadik típusa is, amelyeket közvetlenül az emberi szervezetből lehet növeszteni, ezek a felnőtt őssejtek bizonyos szervek, köztük a szív mélyén találhatók a károsodott sejtek feltámasztására.

makako-csaladFotó: Wikipedia/Aiwok

Az indukált pluripotens őssejteket mesterségesen hozzák létre szomatikus sejtekből. Az iPS sejtek hasonló tulajdonságokkal bírnak, mint az embrionális őssejtek, a test valamennyi szövete kialakítható belőlük. Az indukált pluripotens őssejtekről régóta úgy vélik, hogy ígéretes sejtforrások a szívkárosodás kijavítására. Növesztésük a beteg saját sejtjeiből azonban sok időt vesz igénybe, költséges és fáradságos, és a más ember sejtjeiből növesztett szívsejteket a beteg immunrendszere kilökheti, mint idegeneket – írták a kutatók.

A majomkísérletekben a japán csoport egy makákó bőrsejtjeit használta fel. Átprogramozták őssejtekké, hogy szívizomsejtet nyerjenek, felhasználva egy immunrendszeri sejt fehérjét, amely biztosította a kompatibilitást a donor és a befogadó között, hogy a szervezet ne azonosítsa idegenként a donort. Ezeket a sejteket öt infarktuson átesett majom szívébe ültették bele. A majmokat enyhe immunszupresszív gyógyszerrel kezelték és 12 héten át megfigyelés alatt tartották.

makakokFotó: flickr.com/Paul Asman and Jill Lenoble

A sejtek javították a szív működését, bár felléptek szívritmus zavarok, viszont az új sejteket nem lökte ki a szervezet – írták a kutatók. Vannak még leküzdendő akadályok, például daganat kialakulásának kockázata, szívritmus zavar és a magas költségek – mondta Siba Juji, a tanulmány társszerzője az AFP francia hírügynökségnek. Ám mint hangsúlyozta, bizonyos abban, az eljárást néhány év múlva már emberi próbákban is tesztelni lehet.

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!