Közel 70 év után talált egymásra egy ikerpár

Szerencsés véget ért egy csaknem hét évtizeden át tartó keresés: a lengyel és az amerikai vöröskereszt segítségével 68 év után találkozhatott újra egy ikerpár. A fiúk 1946-ban egy lengyel kényszermunkás gyermekeiként születtek Németországban, anyjuk a szülést követően súlyosan megbetegedett, és a gyerekeket 1947-ben Lengyelországba vitték, ahol gyermekotthonba kerültek. Mindkettőjüket adoptálták, de más-más család vette őket magához – közölte a lengyel vöröskereszt. George Skrzynecki 18 éves korában egy levélből tudta meg, hogy vér szerinti anyja éveken át kereste őt és testvérét. Utólagos kutatások után kiderült, hogy az anya 1952-ben elhunyt, ikerfiai utáni keresése sikertelen volt.

ikrek

Skrzynecki az 1970-es években kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol családot alapított, a reményt pedig, hogy megtalálja testvérét, feladta. Tavaly azonban egy nő kért segítséget a lengyel vöröskereszttől abban, hogy információkat szerezhessen apja, Lucjan Poznanski családjáról – ő volt az ikertestvér, akit George éveken át hiába keresett. Ezután a lengyel és az amerikai vöröskereszt segítségével sikerült végre találkozniuk, közel hét évtized után. Néhány napja találkoztak először a varsói repülőtéren, azóta az ikrek elválaszthatatlanok. “Mindent meg akarok tudni Lucjan életéről és én is el akarom mesélni neki az én történetemet” – nyilatkozta a láthatóan meghatódott George a TVP Info lengyel televíziós csatornának.

ikrek-2

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!