Kőkorszaki tömeggyilkosság nyomait fedezték fel Németországban

Kőkorszaki tömeggyilkosság nyomait fedezték fel Frankfurt közelében: legalább 26 ember 7000 éves földi maradványait találták meg. “Az áldozatokat valószínűleg megkínozták, agyonütötték, majd gödörbe vetették” – mondta a kutatási eredményeket bemutató tanulmány szerzője, Christian Meyer. Feltűnő, hogy az áldozatok elsősorban férfiak és 12-13 éves gyerekek. Csupán két nő maradványait találták, halálukkor a kutatók becslései szerint 40 év felettiek voltak. “Ez azt is jelentheti, hogy a fiatal nőket a támadók elrabolták” – vélik a kutatók. A tömegsírt már 2006-ban feltárták a hesseni Schöneck-Kilianstädte területén, de csak később vetették alá alaposabb vizsgálatnak. Az antropológusok eredményeiket az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) mutatták be.

Kőkorszaki mészárlás
Forrás: Christian Meyer

Nincs felismerhető nyoma annak, hogy rituális, méltóságteljes temetésről lett volna szó – emelte ki Meyer. Nem utolsósorban ebből következtettek a szakértők arra, hogy erőszakos halált haltak a sírban nyugvó személyek. “Több koponyán és elsősorban szárkapocs-, illetve sípcsontokon találtunk töréseket. Ilyen csonttörések olyan hatalmas erő hatására keletkezhetnek, mint amekkorát egy autó képes kifejteni” – magyarázták a kutatók. “Tudjuk, hogy sok embert kőeszközökkel ütöttek le és valószínűleg koponyasérülésbe haltak bele” – fejtették ki a kutatók. A lábcsontokat szinte szétzúzták.

Kőkorszaki mészárlás
Súlyos koponyasérülés az egyik gyermek áldozaton (Forrás: Christian Meyer)

Kőkorszaki mészárlás
Egy felnőtt törött sípcsontja, ezek a sérülések is a kínzásra utalnak (Forrás: Christian Meyer)

A szakértők még évezredek múltán is képesek kimutatni az erőszak nyomait, még úgy is, hogy a csontok egyáltalán nem őrződtek meg jó állapotban és a talajban részben feloldódtak. Arról, hogy mi lehetett a támadók szándéka, a szakértők is csak feltételezésekbe bocsátkoznak. Abból indulnak ki, hogy a vérontással egy teljes települést kiirtottak, ez abban a korban nem volt egyedi eset. A különlegességet a támadók brutalitása jelenti.

Schöneck-Kilianstädte a harmadik helység Közép-Európában, ahol az úgynevezett vonaldíszes kerámia kultúrája idején elkövetett mészárlást azonosítottak. A vonaldíszes kerámia kultúrájával kezdődött Európában a korai kőkorszak és a kor, amikor az első emberek tartósan letelepedtek és növénytermesztésbe és állattenyésztésbe kezdtek. Idejét durván az időszámítás előtti 5500 és 5000 közötti időszakra teszik.

MTI, theguardian.com


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!