Kiderült, milyen gyakran ismétlődnek a nagy földrengések

Egy nemzetközi kutatócsoport két chilei tó üledékrétegeit elemezve arra a megállapításra jutott, hogy a rendkívül nagy földrengések nagyjából 300 évente ismétlődnek. Az Innsbrucki Egyetem munkatársa, Jasper Moernaut vezette nemzetközi kutatócsoport az elmúlt 5000 év földrengéseinek történetét vázolta fel.

Forrás: Maarten Van Daele

Felfedezték, hogy az olyan óriásföldrengés, mint amilyen utoljára 1960-ban sújtotta Chile középső részét és 9,5-ös erősségű volt, minden 292. évben ismétlődhet meg. A becslés 93 éves pontosságú, így az ilyen erősségű földmozgás valószínűsége Chilében a következő 50-100 évben csekély.

Forrás: Cuerpo de Bomberos de Ibarra

„Kisebb”, 8-as erősségű rengések minden 139. évben várhatóak, a becslés 69 éves pontosságú. Ekkora földmozgásra a következő fél évszázadban 30 százalék az esély Chilében a kutatók szerint, akiknek tanulmánya az Earth and Planetary Science Letters című folyóirat aktuális számában jelent meg.

Forrás: Wikimedia Commons/flickr/Claudio Núñez

A kutatók a tómedrek üledékeinek analízisével megállapították, hogy minden erős földrengés földcsuszamlást idéz elő, amelynek emlékét megőrzik az üledékrétegek. Az akár nyolc méteres mélységig lefúrva vett üledékmintákból 35 nagy, vagyis 7,7-nél erősebb földrengésre következtettek az elmúlt ötezer évben. A kutatók szokatlannak találták, hogy a két vizsgált tó közül az egyikben csak a 9-es erősségű rengések okoztak földcsuszamlást, a másikban a 8-as erősségűek is.

A tudósok most azt kutatják, hogy alaszkai, szumátrai és japán tavak is hasonlóan mutatják-e a földrengések nyomait, vagyis a chilei előrejelzési modell más országokra is alkalmazható-e.

Forrás: Wikimedia Commons/Paxson Woelber


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!