Kék ég és vízjég is van a Plútón

Kék az ég azon a fotón, amelyet a Plútó mellett elhaladó New HorizonsSzemléletes összehasonlítás a Plútó méretéről. űrszonda a múlt héten küldött a Földre és az amerikai űrkutatási hivatal (NASAUtazás a Hold körül - lenyűgözően részletes videót készített a NASA. ) csütörtökön tett közzé. A bolygó atmoszférájának részecskéi valójában vörösek és szürkék a tudósok szerint, ám az sokkal inkább izgalomba hozta őket, hogy a NaprendszerFeltárták a Jupiter keletkezésének titkát. távoli, külső részénA Jupiteren gyémántból van az esőcsepp. , a Kuiper-övnek nevezett zónában keringő Plútó részecskéi kék fényt szórnak. “Ki gondolta volna, hogy kék eget találunk a Kuiper-övben? Lenyűgöző!” – idézte a NASA közleménye Alan Sternt, a New Horizons vezető tudósát. A kék árnyalat abban lesz a tudósok segítségére, hogy megfejtsék a PlútóSzemléletes összehasonlítás a Plútó méretéről. t körülvevő párarészecskék összetételét és méretét. A planétát állandóan uraló alkonyati sötétség a Naptól való 5,8 milliárd kilométeres távolságának számlájára írható. A magasan a Plútó fölött elhelyezkedő páraréteg a SzaturnuszA Jupiteren gyémántból van az esőcsepp. TitánElőször észleltek porvihart a Titánon, a Szaturnusz különleges holdján. nevű holdja körül észlelt jelenséghez hasonlítható, és a molekulák közötti interakció eredménye.

pluto-kek-egFotó: NASA/JHUAPL/SwRI

A kutatók emellett számos jégfoltot fedeztek fel a Plútó felszínén. Különösnek tartják, hogy a vízjég vörösnek tűnik.

plutoA New Horizons Ralph nevű műszere olyan régiókra bukkant a PlúHidegháborús kémműholdak segítségével tárták fel a Himalája drámai környezeti változásait. n, amelyeket fagyott vízVíz nyomaira bukkantak egy Naprendszeren kívüli bolygón. fed (a képen kékkel jelzett részek).  (Forrás: NASA/JHUAPL/SwRI)

A New Horizons, amely először vette közelről szemügyre a Plútót, a törpebolygó holdjait és a Kuiper-övNaprendszerünk múltjáról árulkodik magyar és amerikai csillagászok új felfedezése. néhány objektumát, 2006. január 19-én startolt a New Frontiers program első küldetéseként. Kilenc évig tartó útjának nagy részét hibernációban töltötte, januárban ébresztették fel a NASA tudósai, és akkor látott hozzá a tudományos adatok gyűjtéséhez. Az űrszonda idén júliusban másodpercenként 14 kilométeres sebességre gyorsulva száguldott el a Plútó mellett. Az űrszondát ekkor 12,5 ezer kilométer választotta el a törpebolygóNaprendszerünk múltjáról árulkodik magyar és amerikai csillagászok új felfedezése. tól, részletgazdag fotókat készített róla, hét tudományos műszere folyamatosan gyűjtötte az adatokat a Plútóról és holdjairól.

pluto-4

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!