Japán kutatók olyan mesterséges intelligenciát fejlesztenek, amely idővel megértheti az emberi érzelmeket

Haikuk – japán háromsoros versek – írására képes mesterségesintelligencia-szoftveren dolgoznak japán kutatók, remélve, hogy projektjük révén a technológia idővel egyre jobban meg fogja érteni az emberi érzelmeket. A szapporói Hokkaido Egyetem professzora, Kavamura Hidenori vezette kutatócsoport célja egy olyan mesterséges intelligencia létrehozása, amely hatalmas mennyiségű költeményt elemezve képes haikukat generálni különböző témákról vagy jelenetekről.

A szoftver híres japán költők, köztük Issza Kobajasi (1763-1827) és Maszaoka Siki (1867-1902) alkotásait tanulmányozza, és közben olyan képeket elemez, amelyek összhangban vannak a költeményekkel. A kutatók szerint a mesterséges intelligencia a verseken keresztül tanulmányozza a haikuírás szigorú szabályait. A hagyományos haikuk háromsorosak, 5, 7 és 5 szótagos sorokból állnak, szerepelnek bennük az adott évszakra vonatkozó szavak és csattanóval zárulnak.

A szakembereknek még sok kihívással kell szembenézniük, ugyanis a szoftver által generált haikuk mindössze 5 százalékának van értelme. A mesterséges intelligencia szókincse továbbá archaikus, mert főleg olyan régi haikukat tanulmányoz, amelyeknek szerzői jogai már lejártak. Mivel a matematikával ellentétben a költészetben nincsen abszolút jó vagy rossz, a szoftver számára nehézséget jelent, hogy megítélje saját írásainak minőségét.

Kavamura szerint azonban a mesterséges intelligencia által írt költemények egy részét elismeréssel fogadták a szakértők, ami azzal a reménnyel kecsegtet, hogy a szoftver idővel képes lesz a hatékony önkiértékelésre. A professzor reményei szerint a projekt révén a mesterséges intelligencia idővel egyre jobban megértheti az emberi érzelmeket.

Cikkajánló: Robotorvos állt munkába egy kínai kórházban


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!