Így köszöntötték 90. születésnapján Amerika legidősebb, még dolgozó nővérét

Florence Rigney, becenevén SeeSee, a legidősebb, jelenleg is dolgozó nővér Amerikában. SeeSee 1925-ben született és egy év híján hét évtizede dolgozik ápolónőként. 67 évesen ugyan nyugdíjba vonult, de csak öt hónapig bírta, utána visszatért Tacoma városának kórházába dolgozni. “Mindig azt terveztem, hogy visszajövök, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig maradok. Nagyon szerencsés vagyok, hogy az egészségügyi állapotom ezt megengedi, és a munkatársaim szeretnék is, hogy dolgozzak” – mondta SeeSee Rigney.

SeeSee Rigney

SeeSee Rigney

SeeSee már kislányként eldöntötte, hogy ápolónő lesz. Tanulmányait 1946-ban befejezte be, majd munkába is állt, amit azóta is nagy lelkesedéssel és odaadással végez. Most hetente két napot dolgozik, ő készíti elő a műtőket. SeeSee májusban ünnepelte 90. születésnapját, amellyel az Egyesült Államokban rekordot is döntött, hiszen ő az ország legidősebb, jelenleg is munkában lévő nővére. Születésnapja alkalmából a munkatársai meglepetésbulit szerveztek neki. A kollégák videóra vették az ünnepelt reakcióját, aki természetesen nagyon meghatóMegható videó - így örült az özvegy nagypapa az új barátjának. dott. “Nem is tudom, mit mondhatnék. Általában sok a mondanivalóm, de most szóhoz sem jutok. Mindannyian csodálatosak vagytok…”- mondta SeeSee azt őt ünneplő kollégáinak.

SeeSee Rigney

Washington kormányzója, Jay Inslee levélben köszöntötte az ünnepeltet: “Örömmel csatlakozom én is az ünneplőkhöz, köszöntöm See See Rigneyt, az ország legidősebb, még munkában lévő nővérét. Az elmúlt évtizedek alatt SeeSee elképesztő változásoknak lehetett tanúja, és hozzájárult számtalan beteg gyógyulásához. SeeSee élő legendának számít, és a tény, hogy ma is dolgozik, bizonyítja végtelen együttérzését azok iránt, akiknek törődésre van szükségük…”

SeeSee Rigney

SeeSee Rigney

VIDEÓ:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!